Budapesten ült tárgyalóasztalhoz hétfőn Gyergyószentmiklós küldöttsége az E-Star CDR Kft. vezérigazgatójával és a többségi tulajdonos képviselőivel, hogy tisztázzák az utóbbi időben felmerült nézeteltéréseket. Megállapodás egyelőre nem született
A Monturist Kft. társtulajdonosai Budapesten tartottak közgyűlést, a felek a stratégiai irányvonalakról, illetve a szükséges fejlesztésekről egyeztettek. Egyhangú döntést hoztak Virág Zsolt ügyvezető megbízatásának megszüntetéséről.
Sikerült javítani a helyzeten egyes Hargita megyei tanintézeteknél, amelyek kisegítő személyzetét drasztikusan érintették a tanügyben zajló leépítések.
A rendszerváltás előtti években tapasztalt helyzetbe kerültek a gyógyszertárak: oly mértékű gyógyszerhiány alakult ki, hogy egyes készítményekből néhány doboznyi utánpótlásnak is örülnek a patikákban.
Alapvető változásokat nem hozott, de átláthatóbbá tette az erdőgazdálkodást, a faanyag szállítását, ugyanakkor több adminisztrációs munkával jár – ez a szakemberek véleménye a közel egy éve bevezetett erdőradarról. Viszont a falopás továbbra is létezik.
Összesen 130 hallgató kezdi az új tanévet a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán alap- és mesteri képzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézményben hétfőn délelőtt tartották az ünnepélyes nyitórendezvényt.
Az orvosi műszerekre, a fogászati és a fizioterápiás kezelésekre szánt pénzalapokat leszámítva elegendő pénzt kapott a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az egészségügyi rendszer működési költségeinek fedezésére.
Újra felvetette a székelyföldi medvetámadások ügyét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hétfőn Brüsszelben, a Régiók Bizottsága (RB) Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügyi (ENVE) szakbizottságának ülésén.
Melyik csúcs is Európa legteteje? A Mont Blanc? Az Elbrusz? Ezen megoszlanak a vélemények, az viszont tény, hogy a gyergyói EKE szervezésében négyen jutottak fel a kaukázusi csúcsra.
Hogyan kell betűzni a szeretetet? Nem betűzni, érezni kell – hangzott el a szeretetszolgálat, azaz a Caritas 25. évfordulós ünnepségén, Gyergyószentmiklóson, a Szent István-templomban.
Több település támogatásáról is döntött a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete pénteki soros ülésén.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
Svájci küldöttség részvételével örvendett a közösség, hogy sikerült felújítani egy házat, amely heti rendszerességgel fiataloknak és időseknek szóló rendezvényeknek ad helyet, rendezvénycsűrré sikerült alakítani.
Azon gyergyószentmiklósi tömbházlakók, akik a közelgő fűtési idényre támogatást igényelnének, hétfőtől vehetik át a szükséges formanyomtatványt a polgármesteri hivatal Kárpátok utca 5. szám alatti irodáiban és az E-Star távhőszolgáltató székhelyén.
A 12-es kataszteri dűlőben érintett területtulajdonosokat és -használókat várják helyszíni egyeztetésre, mérésre hétfőn, szeptember 28-án gyergyószentmiklósi kataszteri munkálatokat végző Topo Service cég munkatársai.
Lakossági fórumot tartottak szeptember 23-án a helyi Művelődési házban. Az esti találkozónak célja az integrált hHulladékgazdálkodási rendszer projekt keretében a Korondon épülő tömörítő állomással kapcsolatos félelmek eloszlatása volt.
Egy német állampolgárságú motoros ütközött egy másik társával A Nagy-Salamás csúcs közelében, a késő délutáni órákban. A maroshévízi hegyimentők siettek a segítségükre.
Esős időre lehet számítani a hétvégén – tudtuk meg Pál Imrétől, a Marosvásárhelyi Meteorológiai Központ meteorológusától.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság elfogadta a Hargita Megyei Törvényszék múlt heti döntése ellen a DNA által benyújtott fellebbezést, így Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere nem állhat munkába a városházán.