
Fotó: Kristó Róbert
„Néha én is csak pillogtatok, ha ránézek a gyermekeim leckéire” – így egy csíkszeredai szülő arról, hogy ötödik osztálytól rendkívül megnövekszik a tananyag mennyisége. Évek óta gondot jelent a negyedik osztály utáni váltás.
2016. február 09., 19:032016. február 09., 19:03
2016. február 09., 19:522016. február 09., 19:52
A megnövekedett tananyag és tantárgyi követelmények miatt sok tanulónak nehézséget jelent a negyedikből ötödik osztályba való átmenet. Több jelzés is volt már az évek során erre vonatkozóan – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Leszögezte, ez annak is köszönhető, hogy ötödiktől kezdődően új tantárgyak is részei lesznek a tantervnek, illetve felsőbb tagozatban egyes tantárgyak már jóval nagyobb súllyal bírnak, mint azelőtt.
„Évek óta, minden cikluskezdésnél jelzik a szülők és a pedagógusok is, hogy van egyfajta szakadék a negyedik osztály és az ötödik osztály tantárgykövetelményei között” – nyilatkozta a téma kapcsán Lőrincz Juli, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, úgy véli, hogy a jelenlegi tanterv szerint a gyerekeknek negyedik osztály végére sokkal többet kellene megtanulniuk, mint amit valóban meg is tudnak. „Az ötödikes tanterv úgy veszi, hogy bizonyos dolgokat a gyerekek már tudnak negyedikből, pedig ez nem így van” – magyarázta. Azt is megtudtuk tőle, hogy ennek elkerülése végett az iskola ötödikes tagozatában is tanító pedagógusok tanév közben a negyedikeseknek is tartanak órát.
Szabó-Mező László, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola igazgatójának eddig nem jelezték a szülők ezt a problémát, de szerinte is nyilvánvaló, hogy sokkal megterhelőbb az ötödik osztályos tananyag a negyedikeshez képest. Szabó-Mező szerint az is megerőltető lehet a kisdiákoknak, hogy az elemi osztályokban a gyerekek egy tanítóval és ezáltal egy tanítási stílussal kell tanuljanak, ötödiktől viszont már bejön a sok tanár, mindenik más tanítási módszert képviselve.
„Néha még én is csak pillogtatok, ha ránézek a gyermekeim leckéire” – fogalmazott megkeresésünkre Mihály Hajnalka csíkszeredai szülő, akinek ötödik osztályos fia és lánya van. Példaként felhozta a matematika tantárgyat. „A gyerekek negyedikbe befejezik a tanulást a szorzással, osztással meg a törtekkel, ötödikbe viszont már szinte egyből kétismeretlenes egyenleteket kezdenek tanulni.”
Azoknak a tanulóknak, akik azelőtt részt vettek különböző matematikai versenyeken, ez nem jelent nagy gondot – fűzte hozzá –, de másoknak nagyon nehéz lehet a felzárkózás. „A tanítótól is függ, hogy fel tudja-e készíteni a negyedikes gyerekeket a nagy szakadásra, ami ötödiktől következik” – emelte ki. Megjegyezte azt is, hogy amit ő annak idején román nyelvtanból nyolcadikban tanult, azt gyerekeinek már ötödiktől oktatják. Véleménye szerint más tantárgyak esetében is az a gond, hogy óriási elméleti tudást követelnek a tanulóktól, a gyakorlati részekre viszont csak minimális hangsúlyt fektetnek.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
szóljon hozzá!