Hargita megyében folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló szülők által itthon hagyott gyerekek száma, olyan tanintézetek is vannak, amelyekben száznál is több az „árván” maradt gyerek. Maros megyében 1494 gyereket bíztak rokonok gondjaira.
Hektáronként majdnem tíz tonnával kisebb a tavalyinál az idei burgonyatermés Hargita megyében, de takarmányból is kevesebb termett, mint tavaly. A szárazság okozta a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban.
Hargita megye öt városának legjobb gólyái mérték össze tudásukat és tehetségüket szombaton, a 4. Hargita Megyei Gólyabálon.
Gazdanapot Csomafalván, és máris úgy tűnik, a rendezvény annyira tetszésükre van a helyieknek, hogy a programok bővítésén gondolkodnak a szervezők. Idén sem volt kevés a látni- és tennivaló.
A szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés a gyergyószentmiklósi zöldségpiacon szombaton: gazdanapnak is helyet adott a létesítmény. Állattartók, zöldségtermesztők mellett a háziasszonyok is bemutatkoztak, ők a kamráikba tárolt finomságokon keresztül.
Elindul a GO Rt., vagyis a gyergyószentmiklósi Közüzemek felszámolása, mivel az E-Star nem hajlandó tovább fűteni. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere szerint viszont mindenre van megoldás.
A Székely Nemzeti Tanács lármafa-kezdeményezésének Gyergyószentmiklós és Gyergyószék többi határtelepülése is részese lesz.
Megtévesztő ügyfélpolitikával szerzett, illetve tartott meg ügyfeleket Hargita megyében az ország egyik legnagyobb vezetékes és mobil telekommunikációs vállalata. Az átverés miatt panaszt tett kliensek nem azt kapták, amit megígértek nekik.
Tisztségéről való lemondásra szólította fel a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetőjét, Sorin Truţăt a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete. Truţă megkeresésünkre azt mondta, nem válaszol a földmérők nyílt levelére.
A tejtermékek tej-, tejpor- és más adalékanyag-tartalmának – a termék címkéjén – százalékban való feltüntetésére vonatkozó törvénytervezetet fogadott el a szenátus. Az erre vonatkozó végleges döntést a képviselőház hozza majd meg.
Szeptember végétől Gyergyószentmiklóson 370 fűtéstámogatási kérelmet jegyeztek, ebből 240 központi és 120 fafűtéses igénylés és 10 esetben gázzal való fűtés támogatását kérték. A dossziék elemzés alatt vannak.
Több hetes felkészülés, alapos munka szükséges ahhoz, hogy rajtra készek legyenek a csíkszentkirályi roncsderbin induló autók, ráadásul a helyszínen is kell egy olyan szerelőcsapat, amely a lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldja. A csíki térség leglátványosabb autós eseményének egyik fő célja nézők szórakoztatása, a pilótákat pedig főleg az adrenalin „motiválja”.
Az influenza elleni ingyenes védőoltásra jogosultaknak egyelőre csak nagyon kis része kaphatja meg az oltást Hargita megyében, de pénzért is nehéz hozzájutni a vakcinához.
Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a Tarisznyás Márton Múzeum.
A három évre kötött keretszerződés megkönnyíti a megyei utakon végzendő hóeltakarítás megszervezését, így az útkarbantartók jövő héttől már készen állnak a beavatkozásra. Megyeszinten közel 1,14 millió lejt különítettek el téli útkarbantartásra.
A gazdák munkáját segítendő agrárfórumot, Bognyeső- és Gazdanapot szerveznek, a gazdasszonyoknak lehetőséget kínálva felavatják a közösségi konyhát a hétvégén Csomafalván.
Kedden hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Kossuth Lajos és a Tűzoltók utcák kereszteződésében életveszélyes a gyalogos közlekedés.
A képek a helyükre kerültek, a művészet ismét otthonra lelt, a gyergyószentmiklósi Pro Art Galéria már csak a nézőkre vár, hogy életre keljen.
A Gyulafehérvári Caritas pénteken hetedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért akcióját húsz Hargita megyei településen.