
Fotó: Veres Nándor
A szakemberek nem emlékeznek az ideihez hasonló száraz, meleg télre, azonban úgy vélik, a kedvezőtlen időjárás nem tett visszavonhatatlan kárt a gabona-, illetve gyümölcstermésben. Valószínűleg kevesebb lesz az idei hozam, de megfelelő gondozás mellett megelőzhető a nagyobb kár.
2016. február 24., 13:482016. február 24., 13:48
2016. február 24., 13:502016. február 24., 13:50
Székely Csaba udvarhelyszéki agrárnérnök úgy véli, már nem lesz akkora mértékű fagy, hogy kárt tenne a rügyekben. Megfigyelései szerint egyelőre nem érte károsodás a gyümölcsfákat, de attól tart, hogy a tartós hideg hiánya miatt elszaporodnak a fákat pusztító gombák és rovarok. Ez még a kisebbik rossz, ez ellen lehet védekezni.
A múlt évben nagy volt a termés, ezért azok a gazdák, akik nem tartották egészségesen a gyümölcsfákat, nem fordítottak kellő gondot a tápanyag-utánpótlásra, azzal szembesülhetnek, hogy idén kevés virág jelenik meg a fákon. Mivel nemcsak a levegő, hanem a talaj hőmérséklete is felmelegedett, egyre jobban duzzadnak a rügyek. Lehet kezdeni a gyümölcsösök takarítását, a fák metszését – figyelmeztet.
Veszélyeket hordoz a gyümölcsfák áprilisi virágzása, a májusi lenne ideális, de remélhetőleg nem teszi tönkre őket egy tavaszi fagy – vélekedett.
Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője nem emlékszik ilyen száraz, enyhe télre. Tavaly rekordot döntött a nyári, idén pedig a téli meleg. Az ősszel elvetett búza nem tudott felkészülni a télre – mondta. Év végén öt nap alatt közel mínusz 20 Celsius-fokra hűlt le a levegő. A hó nélküli hideg kárt tett a vetés egy részében, de a helyzet még nem kritikus. A búza fagyállósága fajtánként változik, olyan is van, hogy a föld fölött elhalt hajtás lentről újra nőni kezd – magyarázta a szakember. Bár a télen kevés volt a csapadék, szerencsére az ősz végén annyi eső esett, hogy nem száradt ki a vetés. Török Jenő úgy véli, ha a későbbiekben hirtelen le is hűl az idő, nem lesznek tartós fagyok, tehát ha csökken is a termény, nagy kárra nem kell számítani.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
szóljon hozzá!