A nagyközönség és a filmszakma előtt a Székelyföldi betyárok

– Mit jelent Zsigmond Attila számára, hogy alkotását beválogatták a magyar filmszemle versenyprogramjába?

– Elsősorban azt tartom nagy dolognak, hogy Erdélyből négy filmet válogattak be – egy kolozsvári és két székelyudvarhelyi kollégám nevezése is sikerrel zárult. Ez azt jelenti, hogy Erdélyben is készülnek olyan filmek, amelyek alkalmasak egy összmagyar megmérettetésre. Az, hogy a Székelyföldi betyárokat beválogatták, azért különleges, mert az 52 perc terjedelmű dokumentumfilm kimondottan saját eszközökkel, „házi” stábbal készült. A forgatásra 2013-ban nyertünk támogatást a Magyar Média Mecenatúrától.

– Zsigmond Attila rendező-operatőr mellett kiknek a neve fémjelzi az alkotást?

– Iochom István és Bajna György újságírókkal, Molnár Cs. Attila hangtechnikussal készítettük a filmet, de még számos nevet említhetnék, akik közreműködtek. Zenéjét Orbán Ferenc sepsiszentgyörgyi zenész komponálta.

– Egy letűnt kort sugall a film címe. Miről, kikről szól az alkotás?

– Az 1950-es évek elején három bátor felső-háromszéki legény fegyverrel a kezében harcolt a terjeszkedő kommunista hatalom – elsősorban párttitkárok és a túlkapásokban buzgólkodó erdészek ellen. Az ozsdolai Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes, illetve a kászoni születésű Máthé György, alias Jeges fő terve az volt, hogy megállítsák a kollektivizálást. Mindhárman munkaszolgálatból megszökött katonaként esküdtek át a másik oldalra, és évekig az erdőkben bujdosva vették fel a harcot a kommunistákkal. Hittek abban, hogy melléjük fog állni még több ember, és bíztak abban, hogy bejönnek Romániába is az amerikaiak, és megfékezik az állami szerveket abban a tervükben, hogy orosz mintára bevezessék a szocializmust, véghez vigyék a kollektivizálást. Négy-ötéves „háborút” sikerült vívniuk, aztán mindhárman golyó által haltak meg, tőrbe csalták őket. Történetük nagyon érdekes abból a szempontból, hogy a hatalom szemében banditák, míg a helyi emberek szemében hősök voltak.

– Háromszéki történetet dolgoz fel a gyergyói filmes. Milyen úton talált a témára?

– Magyarországi újságíró barátom hívta fel a figyelmemet egy könyvre, amelyik a három betyár történetét taglalja. Frank M. Mihály Székelyföld betyárjai regényéről van szó, de mivel ez nem dokumentum műfajban íródott, engem meg a valóságos történet érdekelt, keresnem kellett egy szakértőt. Iochom István személyében hamar rátaláltam a téma szakértőjére – a kézdivásárhelyi újságírónak már könyvben is megjelent a hiteles forrásokból megírt „betyárkrónikája”. Együtt jártuk körbe azt a vidéket, ahol Pusztai, Dézsi és Jeges betyárkodott, beszélgettünk olyan személyekkel, akik kapcsolatban voltak velük, vagy emlékeztek a tetteikre. Többek között Dézsi Dénes sógornőjével, tehát hozzátartozókat is sikerült megszólaltatnunk.

– A műfajnak, amelyben a film készült, célja a valóság dokumentálása. Olyan személyekről és tetteikről, akik, amik már csak emlékezetekben élnek, mennyire volt nehéz ezt a célt teljesíteni?

– Érdekes, hogy még mindig visszafogottan beszélnek a témáról. A forgatás 2014-ben zajlott, és az volt a furcsa számomra, hogy a rendszerváltást követően 25 évvel még mindig ott tartunk, hogy az emberek halkra fogják a szavukat, amikor a kommunista kizsákmányolókról, illetve a betyárok történetéről beszélnek. Kérdeztük az egyik kászonaltízi embertől, miért van ez így, kitől, mitől félnek. Azt válaszolta, hogy bár nincs már kommunizmus, de élnek még a pártfunkcionáriusok leszármazottjai... Ennek ellenére sikerült leforgatni a film nyersanyagát, de úgy, hogy mindvégig éreztük, hogy a téma esetenként még mindig kellemetlen.
A hitelesség érdekében olyan adatközlőket kerestünk, akik bizonyítottan kapcsolatban voltak főhőseinkkel. Tudott dolog, hogy az idő megszépítheti vagy eltorzíthatja az emlékeket, ez a forgatás során is bebizonyosodott. Voltak „mellébeszélések”, és olyan elmondások is vannak a nyersanyagban, amik a történetben nem helyezhetők sehova, vagy amelyek a mesélő nagyságát domborítják ki. Javarészt viszont olyan dolgokat meséltek el az emberek, amelyek helyénvalóak, bizonyítottan meg is történtek. Kicsi falu Ozsdola, egymás viselt dolgairól tudnak, tudtak az emberek. Tudták, hogy kik voltak az árulók, kik voltak, akik támogatták a betyárokat, úgyhogy nagyon sok ellentmondás nem volt a nekünk elmondottakban. Megtaláltuk a pro és kontrahangokat is, kiderült, hogy kik nézték jó szemmel a betyárokat, illetve, kik ítélték el, és súgták be őket.

– Tavaly készült el a film, vetítették-e már valahol?

A Duna televízió és a Duna World vetítette tavaly nyáron. Az MTVA-val létező közvetítői szerződésnek köszönhetően külföldön is látható volt, több mint 12 nemzetközi fesztiválon fordult meg. Díjat ugyan még nem kapott, de számomra nagy öröm, hogy a magyarországi Lakiteleki filmszemle mellett Varsóban, Krakkóban, Németország több nagy fesztiváljának programjában, Hollandiában és Nagy-Britanniában is szerepelt az alkotás. A hazai közönség az ősbemutatón láthatta, Kézdivásárhelyen. A Csíkszeredai Magyar Főkonzulátussal közösen szervezzük a csíkszeredai bemutatót, és szeretnénk a gyergyói közönségnek is levetíteni.

– Mire számít Zsigmond Attila a magyarországi filmszemlén való szerepléstől?

– Azt remélem, hogy jó fogadtatása lesz a Székelyföldi betyároknak. Kétszer fogják vetíteni és pódiumbeszélgetések is lesznek a filmmel kapcsolatosan. Remélem, nagyszámú lesz az érdeklődő közönség.

– A Székelyföldi betyárok nem az első és vélhetően nem is utolsó dokumentumfilmje Zsigmond Attilának. Készül-e már a következő?

– Javában benne vagyunk, mondhatom, látom már az alagút végét. A tavaly pályáztuk meg az Ének a fák tetejéből című filmünkre a forgatási összeget szintén a Magyar Média Mecenatúránál. Portréfilmet készítünk Vaszi Leventéről, a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny közönségdíjasáról, aki – bár hirtelen sztárrá vált – hátat fordított a kecsegtető ajánlatoknak. Hazament Kostelekre, ahol történelemre, néptáncra, muzsikálni, énekelni tanítja a gyermekeket. A filmünkben azt szeretnénk bemutatni, hogy van egy olyan ember, akinek a lábai előtt hevert a félvilág, de ő azt választotta, hogy hazamegy szülőfalujába, és úgy éli hétköznapjait, ahogyan addig is tette, és minden eszközzel harcol azért, hogy magyarul tanulhassanak a gyerekek, és a magyar élet maradjon meg Kosteleken.

A 2. Magyar Filmhétről
A Magyar Filmakadémia a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2016. március 1. és 6. között rendezi meg a 2. Magyar Filmhetet. A Magyar Filmhét célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2012. és 2015. között bemutatott nagyjátékfilmeket és a 2015-ben, bemutatott tévéjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat. A filmhét többek között a 86 éves korában elhunyt Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg, aki élete végéig szívén viselte a hazai filmgyártás ügyét, és a fiatal magyar operatőrök támogatásából is kivette a részét.