
Fotó: Boda L. Gergely
Beáll a normális kerékvágásba ősztől az előkészítő és első osztályok száma, azaz nem indítanak már a meglévő előkészítőknél több első osztályt.
2016. február 23., 17:532016. február 23., 17:53
2016. február 23., 17:542016. február 23., 17:54
Ennek megfelelően azokat a hétéveseket, akiket szüleik előkészítő helyett első osztályba íratnának, csak abban az esetben veszik fel, ha marad hely az első osztályokban. Ha többen jelentkeznek, mint a megmaradt helyek száma, azok a gyerekek részesülnek előnyben, akik körzetileg az adott iskolához tartoznak. Azok a hétévesek, akiknek már nem tudnak helyet biztosítani az első osztályokban, kénytelenek lesznek előkészítőbe járni – közölte Waczel Ferenc Hargita megyei tanfelügyelő.
Az oktatási minisztérium által korábban közzétett módszertan értelmében a 2016–2017-es tanévben csak azok a hétéves gyermekek iratkozhatnak be az első osztályba, akik előzőleg elvégezték az előkészítő osztályt. Azonban pár napja a tanfelügyelőséget átiratban értesítették, hogy az augusztus 31-éig hetedik életévüket betöltő, az előkészítő osztályt kihagyó gyerekeket szülői kérésre felvehetik az iskolák első osztályába, amennyiben ezekben maradtak szabad helyek – tudtuk meg Waczel Ferenctől.
Ami az előkészítő osztályok népszerűségét illeti, tavaly például a négyszáz udvarhelyi gyerekből csupán hat nem vett részt az iskola-előkészítő programban. Az ősszel kezdődő új tanévben sem számítanak sok olyan hétéves gyerekre, akiket szüleik előkészítő helyett első osztályba íratnának.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
szóljon hozzá!