A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház idei bérletkínálatának utolsó produkciójaként - a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában - Molière A fösvény című darabját nézheti meg a közönség Csurulya Csongor rendezésében.
2014. április 24., 13:322014. április 24., 13:32
2014. április 24., 13:502014. április 24., 13:50
Az előadást április 27-én, vasárnap este 7 órától lehet megtekinteni a Ferenczy István-felnőttbérlettel és a Páll Vilmos-pedagógusbérlettel. A produkcióra április 28-án, hétfőn, 15 órától a Salamon Ernő-diákbérlet érvényes.
Fösvénynek lenni annyi, mint magányosnak lenni. Fontosabb a saját érdek, mint a közösségi,
még akkor is, ha a közösség kifejezés alatt jelen esetben a családot értjük. Egy méltán fösvénynek kikiáltott ember meghasonulásáról szól a történet, olyan körülmények között, ahol a pénz fontos, de nem a legfontosabb, hiszen a szerelem nem ismer akadályokat és eszközöket. Gyermeki engedetlenség-e az, ami az egyén boldogulásának eszköze a szerelem útján, és a szerelem feljogosíthat-e a gyermeki engedetlenségre? Generációs vita, amelyben a régi és új erkölcsök vívnak meg egymással – írják a produkcióról.
Jegyek ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej, ezeket elővételben a színház jegyirodájában lehet megváltani munkanapokon 10 és 16 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Helyfoglalás a 0752–227 751-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen lehetséges.
szóljon hozzá!