Változott a helyszín, a tábor célja viszont állandó

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Ezúttal nem a Lázár-kastély adott otthont a Romániai Képzőművészek Etnikumközi Kollokviuma Alkotótáborának, a zárókiállításnak, viszont a negyven évvel ezelőtt létrehozott Barátság Tábor céljaival azonos gondolat vezérelte a szervezőket. A szárhegyi kultúrotthon Cika-termében tizenöt művész alkotását állították ki.

Baricz-Tamás Imola

2014. július 20., 16:432014. július 20., 16:43

2014. július 20., 20:542014. július 20., 20:54

Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője a Cika-teremben köszöntötte pénteken délután a táborzáróra érkezett művészetpártolókat. Mint mondta, az utóbbi években nem volt ehhez hasonló tábor, hiszen az országban élő különböző etnikumú alkotóművészeket hívták meg ezúttal egy közös alkotásra, eszmecserére.

„Az elmúlt években azt láttuk, hogy ez egy hiányosság. Amikor a tábort 1974-ben létrehozták, Barátság Tábor néven indult. Aztán kicsit negatív kicsengése lett a kommunizmus miatt, de a célját nem veszítette el, hiszen meg tudtak szólítani olyan neves alkotókat, akik azokban az időkben is közös nevezőre tudtak jutni, együtt alkotni, együtt gondolkodni. Ezt a hagyományt próbáltuk feléleszteni. Az elmúlt tíz nap alatt nagyon jól érezte mindenki magát, annak ellenére, hogy most nem tudtunk a korábbiakhoz hasonló körülményeket teremteni” – mondta Czimbalmos Attila. Köszönte a képzőművészek pozitív hozzáállását, a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesületének, a Hargita Megye Tanácsának, a szárhegyi önkormányzatnak, a Romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának és a szárhegyi lakóknak a támogatását.

„Közel ötven vásznat készítettünk elő a tábor kezdetén, ezt nagyjából fel is használták az alkotók. A tulajdonképpeni munka mellett nagyon hasznos tapasztalatcsere is volt az elmúlt tíz nap, jó hangulatban zajlott a munka, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy-egy alkotó akár három-négy alkotást is készített” – ismertette Ferencz Zoltán grafikus, a központ művészeti vezetője, bemutatva az alkotókat is.

A kiállításon részt vevő Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a képzőművészek hozzáállását, alkotómunkáját köszönte, kiemelve, reméli, jövőben újra a kastély lesz a helyszínük a táboroknak. Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke az épített örökség megőrzésének fontosságáról szólt.

A budapesti Erőss István visszatérő alkotó nyitotta meg a kiállítást. Mint mondta, a kialakult helyzet felszínre hozott néhány fontos kérdést is. Az évtizedek alatt felhalmozódott szellemi értékről, a táborokban készült alkotásokról és nemzetközi elismertségükről szólt.

A központnál ez az év egy átmeneti időszak, a rendezvények eszerint alakulnak, a következő nagyobb esemény, amire készülnek, az a tábor negyvenéves jubileuma lesz. Ezt megelőzően szeretnék megrendezni a szintén több évtizedes hagyománnyal büszkélkedő Klasszikusok Alkotótábort.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés