
Fotó: Balázs Katalin
Pártot váltott februárban Bege László Alfalu, alpolgármestere. Ez mandátumának megszűnésével járt, de munkáját tovább végzi megegyezés szerint, fizetés nélkül. Helyére, illetve további két átigazoló tanácsos helyére csütörtökön léptek új önkormányzati képviselők.
2016. március 31., 19:352016. március 31., 19:35
Az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tanácsosi mandátumot nyert, majd alpolgármesteri feladatokkal megbízott Bege László kilépett a pártból, február 12-től RMDSZ-es lett. A párt feladata volt, miután távozását írásban adta, jelezni ezt a prefektúrának, hisz ilyen esetben megszűnik a párt listáján megszerzett mandátum, így az alpolgármesteri kinevezés is. Két nap múlva ezt meg is tette az EMNP.
A prefektúrától rá egy hónapra érkezett válasz időpontjától Bege László nem lehet a község döntéshozója, alpolgármestere, helyére az EMNP listáján soron következő kell a testületbe kerüljön.
„Én erre fel voltam készülve. De szóbeli egyezség alapján én a feladataimat azóta is végzem, aláírási jog és fizetés nélkül” – közölte Bege László. Mint mondta, Gáll Szabolcs polgármesterrel jutottak erre a döntésre elsősorban azért, mert sok olyan elkezdett munka és ígéret van, amit Begének kell kézben tartania, kiviteleznie. A választásokig hátra lévő időszakban ez a helyzet akkor változhat, ha a képviselő-testület arról hoz döntést, hogy mást ruház fel az alpolgármesteri teendőkkel.
A Bege László megüresedett helyére az EMNP listáján soron következő Madaras Zoltán kellett volna kerüljön. Bizonyos okok miatt viszont az őt követő Takács József neve került az önkormányzat asztalára, mint a testületbe belépő új EMNP-s tagé.
Bege Lászlóval egy időben az RMDSZ-be igazolt át két polgári pártos tanácsos, Baricz Attila és Laczkó Ágoston is. Az ő helyükre az MPP listáján soron következők, Kiss Loránd és Madarász Tibor kerülhet.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!