
Szabadidő-komplexumot álmodtak Ditróba, ennek első lépéseként tájházat rendeznek be a kijelölt területen. A több mint 100 éves építmény a mellé tervezett búbos kemencével már önmagában is turistacsalogató lehet, de az idegenből érkezőket további kínálattal is igyekeznek a településen tartani.
2014. október 08., 19:232014. október 08., 19:23
A faluturizmust szeretnék fellendíteni Ditróban, a nyáron felavatott turisztikai információs iroda munkatársa már elkészítette a felméréseket a vendéglátásra hajlandó lakók körében. Kiderült, szálláshelyből nem lenne hiány, de egyelőre ezekre nem túl nagy az igény. „Templomunk sok látogatót vonz, de nem igazán van olyan programunk, ami miatt hosszabb időre a településen maradnának az idegenből érkezők. Ezen szeretnénk változtatni” – számolt be Puskás Elemér polgármester.
Szabadidőközpontot létesítenének
A községvezető elmondta, az önkormányzatnak több terve is van, egyik ezek közül egy szabadidőközpont kiépítése. Eu-s kiírásra várnak, hogy létrejöhessen az egymillió lejre becsült beruházás, amit szabadtéri és födött úszómedencékkel, sportolásra, szórakozásra alkalmas más létesítményekkel képzeltek el. A területet már kijelölték: a főút mellett, a valamikori orvosi rendelő helyére és a körülötte lévő közel egy hektáros telekre készülnek a tervek.
A tematikus park még idén elkészül
A modern komplexumban a múltidézésnek is helye lesz – hagyományos ditrói porta vonzza majd a látogatókat és a helyieket. A tematikus parkot még idén elkészítik, már zajlanak a javítások a 100 évesnél idősebb parasztházon, ami mellé istálló, csűr és búbos kemence is épül. „A Pro Ditro Egyesület tulajdonában lévő tájházról van szó. A hagyományőrző egyesület és az idősek klubjának tagjai vállalták, hogy korhűen berendezik, működtetik. Az elképzelés az, hogy szövőszék is lesz benne, amit használni lehet majd, akárcsak a kemencét, ami egyszerre 7-8 kenyér sütésére lesz alkalmas” – ismertette Puskás Elemér. Amíg nem épül meg a komplexum, a tájházba tervezett tevékenységeket bérmentve ajánlják fel a látogatóknak – tette hozzá. A kilencezer lej értékű projekt megvalósítását Hargita Megye Tanácsa hétezer lejjel támogatja, a fennmaradó kétezer lejt a helyi költségvetésből biztosítják.
„Minden hosszú út egy kis lépéssel kezdődik – egy nagy projekt első lépését készül meglépni Ditró, ehhez nyújt segítséget a megyei tanács. Ezzel a kis, de jelentős lépéssel felerősítjük a turisztikai kínálat változatossá tételét Ditróban: a tájház egy olyan plusz lesz, ahol bárki megismerkedhet a helyi jellegzetességekkel” – mondta Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke. Úgy értékeli, Ditróban tudatosan, jól átgondolt stratégiával próbálják megalapozni a turizmust, ez bizalmi alap arra, hogy a létesítendő szabadidő-komplexum egy-egy programját, de akár kisebb létesítményét is támogassa majd a megyei önkormányzat.
Turistaösvényeket építenek
Négy turistaösvény kiépítését és akkreditálását is tervezi a ditrói önkormányzat. A gyalogos és kerékpáros útvonalak mindegyike az utászháztól indul, a település és a környék természeti és épített látványosságait érinti. „Az ösvények kiépítésével a harmadik nagy lépést tennénk meg a turizmus kialakításának útján. Jövőben az utászházat szeretnénk turisztikai bázissá alakítani. Úgy érzem, jó irányban haladunk” – összegzett Puskás Elemér.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!