Hatalmas eső zúdult le kedden délután és éjszaka Székelyföld-szerte, s Gyergyószéket sem kímélte. Az áradások és villámcsapás miatt főként Remetén és Vaslábon keletkeztek hatalmas károk.
2014. július 23., 18:322014. július 23., 18:32
2014. július 23., 18:532014. július 23., 18:53
Egy gazdasági épület teljesen leégett a benne tárolt javakkal együtt a remetei Bakó utcában. Egy tűzifarakásba csapott bele a villám, s erről terjedt át a tűz a csűrre és garázsra. Demeter Zsolt, a község katasztrófavédelmi felelőse elmondta, három órán át tartott az oltás, a helyi önkéntes tűzoltóegységek mellett a ditróiak és a gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltók is dolgoztak, továbbá legalább hetven remetei is a bajba jutottak segítségére sietett.
Az épületet azonban lehetetlen volt megmenteni. A csűr a takarmánnyal, továbbá garázs, három szekér, faanyag, tűzifa, traktor-utánfutó, kaszálógép, láncfűrészek s más javak semmisültek meg. Míg a tüzet oltották, hatalmasra duzzadt a Kőpatak, mivel a faluban és a patak vízgyűjtő területén rövid idő alatt 35-45 liternyi eső esett négyzetméterenként. A meder színültig telt, s számos helyen ki is öntött a víz, folyóvá változtak az utak, kerteket, udvarokat árasztott el a hömpölygő víz. Lakóházakban szerencsére nem tett kárt, de számos melléképületet elárasztott.
A kárfelmérés szerint közel ötven háztartásban okozott kisebb-nagyobb károkat az áradás, az anyagi kár 80 ezer lejre tehető a becslések szerint. Ebben a magánszemélyeket ért kár mellett benne van két elsodort gyaloghíd, sáncok, utak károsodása is – közölte Demeter Zsolt. Hozzátette: a veszteségek enyhítése, a helyreállítás is folyamatban van mind a közterületeken, mind a magánszemélyek portáin, annak köszönhetően, hogy a bajban összefogtak az emberek, nagyon sokan odaálltak, segíteni a bajba jutott szomszédokon, falusfeleken.
A Heveder patak pusztított Vaslábon
Számos udvart, kertet, mezőgazdasági területet s melléképületek mellett több lakóházat is elöntött a hirtelen lezúdult „özönvíz” Vaslábon. Itt bútorok, háztartási eszközök is tönkrementek. Amint azt Fórika István alpolgármester elmondta, teljesen reménytelen volt a védekezés. A máskor jelentéktelen Heveder patak hatalmasra megnőtt, átcsapott még az országúton is, s mindkét oldalon elöntötte a gazdaságokat. Az emberek ugyan siettek segíteni, de hiábavaló volt, semmit nem tehettek a lezúduló árral szemben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nagy idő és az áradás nem egészen egy óra leforgása alatt lezajlott.
Az alpolgármester közölte, a nagyobb gondok az országút közelében álló házaknál adódtak. Az út szintjét az idők folyamán számos alkalommal megemelték, a házak pedig mélyebbre kerültek az úthoz viszonyítva. Az ár ezért ezeket öntötte el. Egyébként még az idős vaslábi emberek sem emlékeznek ekkora áradásra.
Marosfőre is hatalmas mennyiségű víz zúdult, ott is udvarokat, kerteket, mezőgazdasági területeket öntött el, a kár azonban itt nem annyira jelentős, annak köszönhetően, hogy a település nagy része domboldalakra épült, és távolabb vannak egymástól a gazdaságok, a víznek volt helye lefolyni.
Újfalut ugyan kikerülte a nagy eső, de ott sem volt eseménytelen az este, a Maroson érkezett árhullám három udvart is elöntött. Lakóházba nem tört be a víz, ellenben egy családnak tönkrementek az elektromos háztartási cikkei egy, a villamos hálózatba becsapó „szárazvillám” miatt.
Szenétén mellékgazdaságokat öntött el a Maros. Gyergyószentmiklóson több helyen nem tudta elnyelni a csatornarendszer a nagy mennyiségű vizet,s emiatt az utakon hömpölygött az ár, de más gondokról nem érkezett bejelentés – közölte Kibédi Szilárd, a helyi polgárvédelem vezetője.
Ellenben Gyilkostón a Juh patakán a hordalék eltömített egy áteresz-csövet, s emiatt az egyik panzió udvara, és alsó szintje sárral és vízzel telt fel, számos berendezési tárgyat magával vitt a patak. A 12C jelzésű, Gyergyószentmiklóst a Békási szorossal összekötő országúton csak egy sávon lehetett közlekedni, szintén földomlás okozott fennakadást. Az útszakaszon kedd este le is kellett állítani a forgalmat, mivel az úttesten a vízmennyiség helyenként elérte a fél métert is.
Fertőtleníteni kell
Külön gondot jelent mindemellett, hogy számos helyen a kutakat is érintett az áradás, és ezek vize ihatatlan, egészségtelen. Egészségügyi szakemberek tájékoztatják az embereket, hogy a kutak fertőtlenítése elengedhetetlen, de miután az ár levonul, szükséges az elárasztott udvarok vegyszeres tisztítása is. A kutakba a víz mélységétől függően méterenként két deciliter hipoklórt kell önteni, majd 24 óra múltán ezt a vizet ki kell szivattyúzni, s még egyszer megismételni az eljárást. A kút oldalfalait pedig ugyancsak klóros vízzel le kell mosni. Az udvarok, utak megtisztításához szintén klóros vizes felmosás szükséges, a felmosóvízhez tíz literenként egy deci hipót kell önteni.
Csomafalván felkészültek
A keddi vihar nem okozott gondokat Csomafalván, de nem pihenhettek. Köllő Pongrác, a helyi önkéntes tűzoltók illetékese elmondta, homokzsákokat készítettek elő, a Maros vízszintje ugyanis emberemlékezet óta nem volt ilyen magas, mint most. A mellékpatakok vize nem is tud már belefolyni, visszafelé kezdtek duzzadni. „Fel vagyunk készülve, hogy ha még egy pohár víz esik, akkor minden erőnkkel menni kell, több házat el fog önteni a Maros” – fogalmazott szerdán délután Köllő Pongrác.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!