
Fotó: Baricz Tamás Imola
Kétnapos rendezvényt szervezett a ditrói Lovag Takó János Cserkészcsapat. Ünnepeltek, hiszen 25 évvel ezelőtt indította el Bardócz Ferenc és Bardócz Erzsébet a cserkészmozgalmat. Próbázásra, fogadalomtételre és egy kiadvány bemutatására is sort kerítettek.
2016. augusztus 22., 20:032016. augusztus 22., 20:03
Az egykori cserkészek már szülők, gyerekeiket kísérték el arra az ünnepségre, ahol a ditrói cserkészet huszonöt esztendeje után tettek vesszőt. Mert a nagyközségben folytatódik a cserkészélet. Akiknek részük volt benne, állítják, talpraesettebb felnőttek lesznek, akik gyerekkorukban próbáztak, kirándultak, nyakukra kendőt kötöttek.
A rendezvényt idén is augusztus 20-án szentmisével indították a ditrói cserkészek, hiszen hagyományosan minden évben így teszik, most viszont ünnepélyesebb volt, hiszen kétnapos rendezvényük keretében ünnepelték, hogy 25 évvel ezelőtt létrejött, és azóta folyamatosan működik, élő a cserkészmozgalom Ditróban. A szombati napon inkább „belső” programjai voltak az ünneplő csapatnak. Az esti Összetartozás tüzét a cserkészek lobbantották lángra Ditróban.
Cserkésztábor előzte meg az eseményt, ahol készülhettek a szintet lépő kiscserkészek. A szombati próbázást követően a fogadalomtételre vasárnap a délelőtti szentmise után került sor.
Ditróban hagyománya van annak is, hogy a cserkész gyerekek szülei támogatják a csapatot, fontos számukra, hogy a cserkészmozgalom szellemében nőjenek fel csemetéik, így idén két szülő is barna nyakkendőt kapott, tiszteletbeli cserkésszé vált. A kitüntetett: Csibi Teréz és Bajkó Attila. Ahogyan Bardócz Erzsébet fogalmazott: ha a cserkészek kéréssel fordulnak hozzájuk, nem ismerik a nem szót, készségesen segítenek a jelenleg hatvan aktív cserkészt számláló ditrói csapatnak.
A ditrói csapat vezetésében többen is kiveszik részüket, Balázs Brigitta, Köllő Zsófia és az alapítók, a mindenkori csapatvezetők Bardócz Ferenc és Bardócz Erzsébet. A művelődési házban tartott ünnepségen ők szóltak a jelenlévőkhöz.
„Ifjúságnevelés és játék. Elköteleződés, munka, kikapcsolódás, szórakozás, barátságok. Önkénteskedés, szakmai tapasztalat, szociális érzékenység, tanulás, fejlődés, önfejlesztés, önismeret. Módszerek, céltudatosság, szabályok, rend, ritmus, csapatmunka. Amit adott nekem, s amit jelent a cserkészet, össze sem tudnám foglalni több sornyi kulcsszó felsorolásával sem” – mondta Balázs Brigitta csapatvezető, köszönetet mondva az alapítóknak. Bardócz Erzsébet, Zsóka néni és Bardócz Ferenc a kezdetekről szólt, a cserkészmozgalom 25 évét, a sokoldalúan ható, fejlesztő munkának eredményét foglalták össze. Mindketten kiemelték, örömmel tapasztalják, hogy 25 éve folyamatos a civil szervezet tevékenysége, és az egykori cserkészek gyerekei a mai fogadalomtevők. „Élőben létezünk, nem virtuálisan, így van, amiből meríteni a folytatáshoz” – hangzott el.
Az ünnepségre kiadványt is szerkesztettek, melyben a 25 évet 25 interjúban jelenítik meg, és az elmúlt negyedszázad cserkészei emlékeznek. Köllő Zsófia mutatta be a kiadványt, jelezve, céljuk között szerepel az is, hogy ily módon is nyomot hagyjanak a cserkészek. Mint mondta, a kiadvány elkészítésében nagy örömére szolgált, hogy a megszólítottak mind igennel válaszoltak a felkérésre.
Az ünnepségen a köszönetnek is helye volt, az évfordulóra készült kiadvánnyal ajándékozták meg a támogatókat, szülőket, egykori és aktív cserkészeket. Az újonnan létrehozott Ditrói Cserkészetért díjat Bardócz Erzsébet és Bardócz Ferenc kapta. Az ünnepséget bográcsozással, tortaevéssel zárták.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!