
A tutajozás hagyományát korábban is felelevenítették a falunapokon, idén a gübülésben lehet újra része a remeteieknek. Archív
Huszonharmadik alkalommal tartják meg a hétvégén a Gyergyóremetei Falunapokat. A szervezők idén is változatos programot állítottak össze, benne számos érdekességgel.
2024. július 10., 19:182024. július 10., 19:18
Az eseménysor pénteken – az ezen a héten zajló – 6. Gyergyóremetei Citeratábor záróünnepségével kezdődik, majd szombaton Szabó Á. Töhötöm és Pozsony Ferenc néprajzkutatók igyekeznek az érdeklődők számára választ adni olyan kérdésekre, mint hogy mivé lett a kaláka gyakorlata, mi volt a jelentősége, és van-e ma még példa erre a társadalmi gyakorlatra?
A falurészek főztjének elfogyasztása után a Maros partjára, pontosabban a folyó vízébe várják az embereket élménykajakozásra és gübülésre. Azokat, akik kipróbálnák, hogy mi is az a gübülés, arra kérik, hogy vigyenek magukkal kosarat.
Később Intuíció címmel megnyitják néhai Katona Lajos vak szobrász műveinek kiállítását, ahol láthatóak lesznek az egyedülálló szerszámok is, amelyeket a művész használt. A tárlatot Csavar András képzőművész méltatja.
Este a Tiltott Illés koncertjére várják a közönséget, ahol a legendás Illés együttes dalai mellett Koncz Zsuzsa, Tolcsvay László szerzeményei is hallhatók lesznek. Eredeti korhű hangszerek és erősítők is színpadra kerülnek, így a látvány visszarepíti a közönséget a 60-as, 70-es évek hangulatába. Az estét a Néked zenekar fellépése zárja.
Vasárnap 11 órától kezdődik az ünnepi szentmise, majd a nagypályán folytatódnak az események a dísztanácsüléssel, melyet az idén 90 éves Gyergyóremetei Fúvószenekar ünnepe követ, ahol a házigazdáké mellett több más székelyföldi falu fúvósainak zenéje is felcsendül.
A Gyergyóremetei Falunapok részletes programja megtalálható a község Facebook-oldalán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.
A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
szóljon hozzá!