Föld Napja vidéken is

Bár vannak kivételek, úgy tűnik, hogy az udvarhelyszéki községekben készültek a Föld Napjára.

Szász Csaba

2010. április 22., 16:272010. április 22., 16:27

2010. május 05., 12:402010. május 05., 12:40

Galéria

A polgármesteri hivatalok, az iskolák, különféle szervezetek együtt vagy külön-külön terveznek akciókat erre a napra, illetve ezzel kapcsolatosan. Van, ahol szándékosan, van, ahol a tanügyi sztrájk miatt döntöttek a hétvége javára.

Kápolnás

Pénteken, a Kriza János Általános Iskola diákjainak bevonásával szervezik az akciót. Előre megszabták, ki merre megy, az osztályokat pedig nemcsak a tanárok, hanem a község tanácsosai (!) is elkísérik. A gyerekek (minden osztály és óvodai csoport) saját kezűleg készítettek – hulladékanyagok felhasználásával – plakátokat (osztályonként többet is), ezekkel hirdetik a nagytakarítást, mely magában foglalja a község közigazgatási területét, ott lesznek a főutak mentén, a Homoród környékén, és megtakarítják a patakpartokat is. A rendőrség bevonásával a roma lakosság lakhelyeinek körzetére is kiterjed a Föld-napi akció – tudtuk meg Benedek László polgármestertől.

Farkaslaka

Farkaslakán a polgármesteri hivatal vezetősége, a helyi közbirtokosság és a Caritas szervezet, az egyháztanács tagjai és a szociális segélyben részesülők mellett – a farkaslaki és a szentléleki iskolák igazgatónőinek, Major Magda és Mihály Edit vezetésével – a diákokat is bevonja a pénteki szemétgyűjtési akcióba, melyet a község területén, több településén és a Nyikó partján bonyolítanak le. A hivatal alkalmazottai által hozott akácfacsemetéket a Nyikó mindép partán ültetik el. Ebben a helyi erdészek segédletével a község tanácsosai is részt vesznek – tudtuk meg Albert Mátyás farkaslaki polgármestertől. A szentléleki iskolában „Készíts játékot hulladékból!” felhívással vonták be a diákokat is a Föld-napi mozgalomba, ugyanitt „Miénk a Föld!” címmel plakátkészítő versenyt hirdettek (a figyelemfelkeltő plakátokat a község területén helyezik el), délután pedig Benczédi Csilla földrajz szakos tanár vezetésével természetvédelmi tematikájú vetélkedőt rendeznek.

Székelyderzs

„Péntekre tervezzük akciót, melybe bevonjuk a szociális segélyben részesülőket is. Korábban már volt egy szelektív hulladékgyűjtés az iskolásoknak, ők fedeztek fel a község területén különböző illegális „szemétlerakatokat”. Nem nagyok, pár zsákba beleférnek, akciónk keretén belül ezeket keressük fel, és tisztítjuk meg a helyet – tájékoztatott Zoltáni Csaba, Székelyderzs polgármestere.

Galéria

Lövéte

A lövétei polgármesteri hivatal és a Székely Mózes Általános Iskola közös akciója pénteken lesz, s a helyi patakpartok, illetve az utcák takarításából áll – felelt kérdésünkre Lázár Zoltán polgármester. Az iskolában már másfél hónapja kiosztották az elméleti és gyakorlati feladatokat, erre alapozva szerveznek egy természetvédelemmel kapcsolatos játékos vetélkedőt, és fotókiállítást is.

Oklánd

Oklándon a Kelemen Imre Általános Iskola környezetvédelmi tematikájú rajzversennyel készül a Föld Napjára, kiértékelését a sztrájk miatt pénteken tartják. A diákok összegyűjtik a szemetet a falu körül, Homoród pataka szélein és környékén. Ezt követően pedig osztályok közötti főzőversenyt rendeznek az iskola udvarán – tájékoztatott Bedő Juliánna magyar szakos tanárnő.

Oroszhegy

„Van egy nagytakarítási akciónk, ezt mindig megszervezzük, bár nem nevesítettük. Való igaz, ha „ráírjuk” a Föld Napjára, akkor sokkal szebben hangzik. Szombathoz egy hétre tervezzük, iskola, egyesület, a szociális segélyben részesülők, minden épkézláb ember részt vesz benne. Már eddig is takarítottunk, most a kutakat kellene rendbe szednünk, mert az árvíz óta egy-két részen ott van még a hordalék” – tájékoztatott Bálint Elemér oroszhegyi polgármester.

Máréfalva

Máréfalván a Nyirő József Általános Iskolában a mára időzített akciók a tanügyi sztrájk miatt elmaradnak, ezt pótlandó hétfőn, a nagyszünetben mutatják be azokat a dísztárgyakat, melyeket a diákok készítettek hulladékanyagokból – tudtuk meg Bálint Tibor iskolaigazgatótól.

Homoródfürdő

Homoródfürdőn szombaton rendezi meg a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság, az Independent Eagles MC és a Csíki Diáktanácsok Egyesülete az „Egy tisztább környezetért! – a Föld Napja 2010” címet viselő nagytakarítási akciót. Este szórakozás is szerepel a programban, kérésre pedig szállást is biztosítanak.

Nagy-Homoród

Homoróddaróctól Kénosig szinte minden faluból bekapcsolódnak a tanítók, tanárok, osztályfőnökök, lelkészek a diákok és ODFIE-tagok szelektív hulladékgyűjtési munkájába, melyet idén is a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal támogatásával bonyolítanak le.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés