Első látásra segíteni kíván, ám valójában jóformán teljesíthetetlen feltételek elé állítja a gazdaegyesületeket az a pályázati lehetőség, amelynek révén tejhűtő tartályokhoz lehetne hozzájutni.
2013. november 11., 20:222013. november 11., 20:22
2013. november 11., 20:282013. november 11., 20:28
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány elfogadott egy határozatot, amely alapján tejhűtő tartályokhoz juthatnak azok a települések, amelyeken a szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó kisgazdaságok támogatását fontosnak tartják – olvasható a Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor által küldött közleményben. A politikus ebben kiemelte, körlevélben értesítette a Hargita megyei polgármestereket az új pályázati lehetőségről.
Tánczos leírta, a lebonyolításában a polgármesteri hivataloknak jelentős szerepük lesz, ugyanis a pályázatokat hozzájuk kell benyújtsák a gazdaegyesületek. Ezért arra kérte a községvezetőket, vizsgálják meg mihamarabb, van-e szükség tejhűtő tartályokra, van-e jogi személyiséggel rendelkező egyesület, gazdaszervezet a településen, amely vállalhatná a pályázat lebonyolítását. Emellett jelöljenek ki a tartály elhelyezésére egy helyiséget, ám amennyiben nincs erre megfelelő épület, vállalják, hogy rendelkezésre bocsátanak egyet az egyesület számára.
Az RMDSZ-es politikus a pályázat visszásságaira is felhívja a figyelmet, tudniillik a kiírásra csakis olyan gazdaegyesületek jelentkezhetnek, amelyeknek tagjai maximum öt tehenet tartanak. Emellett egyesületenként maximum ezer liter kapacitásig lehet kérni a hűtőket.
„Egyelőre nem tisztázott, hogy mi történik akkor, ha már egy létező egyesületben ötnél több tehenet tartó gazdák is tagok. A kormányhatározat azon rendelkezése is helytelen, amely értelmében az állatlétszám megtartására kötelezi az egyesületi tagokat. Az is előfordulhat, hogy egy tag miatt az egyesülettől visszaköveteli a minisztérium a pénzt” – fogalmazott a szenátor.
Tánczos úgy értékelte, a kormány elkésett ezzel a rendelkezéssel, ugyanakkor nem szerencsés, hogy csakis ezen pályázat miatt jöjjenek létre tömegével új egyesületek. „Jó volna, ha nagyobb, regionális egyesületek is pályázhatnának, ha például a Hargita Megyei Szarvasmarhatartó Egyesület is részt vehetne a kiíráson, annál is inkább, mert ez az egyesület már több tíz településen segített a székely gazdáknak tejhűtő tartályok beszerzésében. Remélem, hamarosan módosításokat fog eszközölni a minisztérium annak érdekében, hogy e jó szándék a gazdák számára valós és kézzelfogható segítséggé válhasson” – fogalmazott az RMDSZ mezőgazdasági szakpolitikusa. A pályázatok benyújtásának határideje egyébként december 30., illetve a második körben április 21.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!