
Képünk illusztrácó
Fotó: Pinti Attila
A járványügyi helyzet miatt szerényebbek lesznek idén az adventhez köthető közösségi események Gyergyószentmiklóson. A hagyományos, közös adventi gyertyagyújtás elmarad, az adventi vásár szegényesebb, a városi díszvilágítás viszont gazdagabb lesz.
2020. november 24., 20:042020. november 24., 20:04
A gyergyószentmiklósi közösségi, adventi események valamelyest különlegesebbek, hiszen a Szent Miklós Napok rendezvénysorozatába beletartoznak. Az ünnepi díszvilágítást például rendszerint ekkorra kapcsolták fel először. Ez idén sem lesz másképp, az oszlopokon függő fények mellett girlandokat is felszerelnek a napokban, a lakónegyedekben, illetve ezúttal három helyszínen, a Szent József plébánián, a Virág és a Bucsin negyed találkozásánál lévő körforgalomban, valamint a főtéri Szent Miklós szobornál nagy adventi koszorú is készül.
Idén a szokványos közösségi adventi gyertyagyújtás elmarad, helyette a Szent Miklós szobornál lévő koszorú előtt, az adventvasárnapok előestéjén imádkoznak majd a történelmi egyházak képviselői. „Ezt az eseményt online közvetítjük, hogy ilyen formán kapcsolódhassanak be a lakók” – közölte Len Emil Balázs gyergyószentmiklósi alpolgármester, és egyúttal arra kérte a lakókat, hogy ezen az eseményen ne vegyenek részt, hogy a tömeges gyülekezés elkerülhető legyen.
Egy másik, a téli ünnepkörhöz kötődő mozzanat, az adventi vásár szintén szerényebb lesz az eddigieknél. „Néhány szervezet készül már, ezért a templomkertekben vasárnap megtartják az adventi vásárt, de a főtéri nagy vásár az idén elmarad” – hangsúlyozta az alpolgármester. Mindössze két kézműves igényelt helyet közbeszerzésen a sétáló utcai fabódékban. Ők várhatóan mézzel, illetve teával és forralt borral várják az odalátogatókat az ünnepek idején.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!