Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt dr. Gyöngyössy János

Munkásságáért 2012-ben megkapta a Legprímább Orvos díjat. Archív

Munkásságáért 2012-ben megkapta a Legprímább Orvos díjat. Archív

Meghalt dr. Gyöngyössy János. 94 éves volt. Az ismert székelyudvarhelyi orvost szerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra a római katolikus egyház szertartása szerint a belvárosi református temetőben.

2017. június 06., 19:082017. június 06., 19:08

Dr. Gyöngyössy János 1923. március 14-én született a Temes megyei Facsádon. 1949-ben fejezte be tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, majd 1956-ig gyermekorvosként, illetve körorvosként dolgozott Székelyudvarhelyen. 1956-tól a helyi kórház TBC-osztályának szakorvosa volt, '62-től pedig bronchológusként folytatta tevékenységét. A hatvanas évek közepétől tizenhat esztendőn át – 1981-ig – a székelyudvarhelyi posztliceális nővérképző iskolában tanított. Nyolc nyelven beszélt, eredetiben olvasta a görög klasszikusokat.

Egészségügyi ismeretterjesztő munkáját 1987-es nyugdíjba vonulása után is folytatta, állandó vendégként a Príma Rádió hetente sugárzott egészségügyi műsorában, Az orvos válaszol című rovatban hallhatták az udvarhelyszékiek, ugyanakkor részt vett a Gyulafehérvári Caritas tevékenységében is.

Hirdetés

Munkásságáért 2012-ben megkapta a Legprímább Orvos díjat. Székelyudvarhely közismert egyénisége volt, gyakran lehetett látni biciklijén kerekezve a városban. Minden szabadidejét olvasással, tanulással töltötte. Életében a gyógyítás mellett mindvégig egészséges életmódra tanította embertársait. Dr. Gyöngyössy Jánost hétfőn hajnalban érte a halál. 94 éves volt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön

A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett

Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett
2026. június 28., vasárnap

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában
2026. június 28., vasárnap

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
2026. június 28., vasárnap

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk

A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk
2026. június 28., vasárnap

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében

Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet

Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet
2026. június 28., vasárnap

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen

A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen
2026. június 28., vasárnap

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Hirdetés