
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A kórházban hagyott újszülöttek száma tizennégy év alatt közel a tizedére csökkent Kovászna megyében. Miközben 2005-ben még 122 kisbabát „hagytak hátra” a szülei, tavaly „csak” 23 csecsemőre várt ez a sors – derül ki a Kovászna Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság adataiból.
2020. január 29., 15:302020. január 29., 15:30
Vass Mária igazgató elmondta, a 23 kórházban hagyott gyerek közül utólag hetet végül sikerült elhelyezni a családjában. Az elhagyott gyerekek számának csökkenése évről évre tetten érhető, 2015-ben 45, 2016-ban 41, 2017-ben 33, 2018-ban pedig 24 gyereket hagyott a kórházban az édesanya.
Az igazgató hangsúlyozta, nem véletlen, hogy javul a helyzet, hiszen két programot is bonyolítanak a bukaresti SERA Alapítvánnyal, hogy a hasonló eseteket megelőzzék. Az egyik projekt már 2009-ben indult, és a nem kívánt terhességek megelőzése a célja, a másik program két éve van folyamatban, több területen is próbálnak segíteni, hogy megelőzzék a gyerekelhagyást, vagy ha már megtörtént, abban nyújtanak támogatást, hogy a család visszafogadja a babát.
Az elmúlt év végén Kovászna Megye Tanácsa újabb együttműködést szavazott meg a bukaresti alapítvánnyal, a 18 hónapos futamidejű projekt költségvetése 100 ezer euró, ebből ötven gyereket vagy családot támogatnak. A tavalyi statisztikában szereplő 23 eset nem mindegyike jelent valós elhagyást, azok a gyerekek is szerepelnek, akiket elhanyagoltak a szüleik, vagy magas volt az elhagyás kockázata – szögezte le Vass Mária. Rámutatott, a 23 gyerek közül hét került vissza a családjához, 13 babát a hivatásos nevelőszülők gondjaira bíztak, két csecsemőről gondoskodnak a fogyatékkal élő gyerekek baróti központjában, és egy esetben még nem született megoldás.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!