
Fotó: Bálint Kinga-Katalin
A sajtó jelenlétében adták át csütörtökön a Dr. Verestóy Attila Alapítvány ez évi ösztöndíjait. A jövő magad vagy! elnevezésű, immár negyedik alkalommal megrendezett ösztöndíj-pályázatra július 15. és augusztus 31. között jelentkezhettek a Hargita megyei középiskolások és egyetemisták, és pályáztak is, megközelítőleg kétszázan.
2011. szeptember 08., 21:052011. szeptember 08., 21:05
2011. szeptember 11., 12:282011. szeptember 11., 12:28
A jelentkezők közül 24 iskolás diák és 11 egyetemi hallgató kapta meg az alapítvány tízhavi támogatását, amely az iskolások számára 250, egyetemisták esetében pedig 400 lejt jelent. Ezen kívül – az iskolakezdés alkalmából – több mint hatvan diák részesül 300 lejes támogatásban.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a támogatottak felé az egyetlen kérés, hogy tudásukat a szülőföld szolgálatába állítsák. A támogatás célja ugyanis megkönnyíteni az ambiciózus fiatalok tanulását, hogy azok zavartalanul koncentrálhassanak saját tehetségük kamatoztatására. Verestóy Attila az átadás után elmondta, jó érzés látni, hogy egyre több tehetséges, tanulni vágyó fiatal jelentkezik az ösztöndíj-programba. Remélem, hogy jövőtől még több diákot segíthetünk; a tervek szerint azokat is, akik külföldön tanulnak, de képességeiket a szülőföld javára szeretnék fordítani – fejtette ki.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!