
A kis pörgettyű. Legtöbb harminc lejbe kerül a játékszer
Fotó: Gecse Noémi
A nyár játékőrülete egyértelműen egy kis csapágyazott pörgettyű, az úgynevezett fidget spinner. Az Amerikai Egyesült Államokból induló játék a gyerekek körében lett a legnépszerűbb – bár eredetileg felnőttek számára készült stresszoldónak. A pörgettyűláz már Csíkszeredát is elérte.
2017. június 06., 22:032017. június 06., 22:03
2017. június 07., 17:172017. június 07., 17:17
A tavalyi nyár nagy slágere a fiatalok körében egy okostelefonos alkalmazás, a Pokémon Go volt.
A szerkentyűvel már tele van a közösségi média, a különböző beszámolók szerint pedig a következőképp lehet használni: az ujjaink közé fogjuk, megpörgetjük, azután lehet vele egyensúlyozni, trükközni, vagy csak nézni, ahogy pörög. Az ára 15–30 lej körül mozog – típustól függően.
A játékot egy hete már a csíkszeredai Meglepi boltban is lehet kapni, Vass Csongor tulajdonos elmondása szerint pedig
Az üzlet vezetője érdeklődésünkre kifejtette, nemrég több gyerek is felkereste a boltot, érdeklődve, hogy van-e fidget spinnerük. „Naponta rengetegen megvásárolják” – mutatott rá a tulajdonos. Véleménye szerint – tette hozzá – nem igazán érti ezt az őrületet a fiatalok körében, úgy látja, manapság bármit, amit kicsit felkap a közvélemény, nagy divat követni.
A felnőttek nem értik, és éppen ez a lényege – foglalta össze a játékőrület lényegét nemrég megjelent riportjában a CNN, az egyik legismertebb amerikai hírcsatorna. Az Index.hu portál cikke szerint a fidget spinnert eredetileg egyfajta új generációs stresszlabdának, menedzserek irodai játékszerének szánták.
Április környékén aztán egy egészen más célcsoportot megtámadva, gyerekjátékként lett valóban óriási siker Amerikában. Érdekes adalék, hogy a Toys R Us amerikai játékbolt-hálózat adatai szerint a „spinnerdivat” magával húzza az olyan régi manuális-mechanikus játékok reneszánszát is, mint a jojó vagy a Rubik-kocka. Ebből pedig következik, hogy a játék világkörüli hódító útra indult, s ahogy a fentiekből láthatjuk, nem kellett sokat várni, hogy az őrület elérje Székelyföldet.
Antal Gabriella csíkszeredai szociálpedagógus szerint időnként előjön egy új divathullám a gyerekek körében, ilyen volt régebb a különböző kártyák gyűjtögetése, ma pedig a fidget spinner. Mint mondta, érdekes számára, hogy
Továbbá megjegyezte, noha sok információja még nincs a pörgettyűről, már több iskolás megmutatta neki az új trendet.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!