Megújult kiállítóteremben rendszerváltás utáni építészet

Megújult a csíkszeredai Kossuth utcai kiállítóterem. A galéria ünnepélyes átadásának alkalmából csütörtökön 17 órakor az utóbbi húsz év Hargita megyei építészetét bemutató tárlatot nyitnak meg.

Dob-Ban Ritmusfesztivál három helyszínen

A Csíkszeredai Városnapok programjában ugyan egynaposra szűkül idén az ötödik Dob-Ban Ritmusfesztivál, azonban a rendezvényt két másik székelyföldi település is vendégül látja. A vasárnapi Mikó-várbeli programok mellett pénteken és szombaton Szovátán, illetve Tusnádfürdőn is sor kerül koncertre.

Dob-Ban Ritmusfesztivál három helyszínen
2010. augusztus 04., szerda

Csíkszentgyörgy: haladnak a csatornázással, de nem tudni, lesz-e ivóvízvezeték

Nem okozott különösebb fennakadást a csíkszentgyörgyi szennyvíz-csatornahálózat kiépítésében az időjárás. A kivitelező szerint a vezetékek lefektetésével az ütemtervnek megfelelően haladnak, jövő héten remélhetőleg a derítőállomás építése is elkezdődhet.

Csíkszentgyörgy: haladnak a csatornázással, de nem tudni, lesz-e ivóvízvezeték
2010. augusztus 04., szerda

Nem lesz leépítés a megyei tanácsnál

„Építünk, nem leépítünk!” – ennek szellemében kerül sor Hargita Megye Tanácsánál, illetve a hozzá tartozó intézményeknél a kormány 63-as számú sürgősségi rendeletének gyakorlatba ültetésére – derült ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök szerdai sajtótájékoztatóján. Az átszervezéssel kapcsolatos határozat-tervezetet várhatóan csütörtöki ülésén fogadja el a megyei önkormányzat.

Nem lesz leépítés a megyei tanácsnál
Nem lesz leépítés a megyei tanácsnál
2010. augusztus 04., szerda

Nem lesz leépítés a megyei tanácsnál

2010. augusztus 04., szerda

Még a széna is hasznavehetetlen, tüzet raknak alája

Rossz idők járnak idén a mezőgazdaságra. Az árvizek, a több mint két hónapja tartó állandó esőzés tetemes károkat okoz az ágazatban tevékenykedőknek. Ritkán hallottunk eddig olyanról, hogy a gazdák elégetni kényszerülnek a sok nedvesség és kevés napsütés miatt immár hasznavehetetlen szénát. Márpedig ez lassan jelenséggé növi ki magát környékünkön, és nem csak.

Még a széna is hasznavehetetlen, tüzet raknak alája
2010. augusztus 04., szerda

Hargita megye strandjait ellenőrizte a fogyasztóvédelem

A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság által előírt tematika szerint július 7–23. között három tematikus ellenőrzést végzett a megye területén. Többek között vizsgálták a strandokat, a vendéglátóipari egységeket, valamint bizonyos típusú kozmetikai szereket.

Hargita megye strandjait ellenőrizte a fogyasztóvédelem
2010. augusztus 04., szerda

Ügyészségi eljárás a Székely Gárda tagjai ellen

A Magyar Gárda Mozgalom Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza idén tavasszal, április 6-án bejelentett figyelemfelkeltő akciót hajtott végre, amelyben három személy Csibi Barna, Szőcs Tibor és Puskás András Miklós vettek részt. Az akció során egy fából készült pannót helyeztek a csíkszeredai Nagyrét utca 16. szám mellé, amelyre a következő szöveget tartalmazó plakátot ragasztották: „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!”.

Ügyészségi eljárás a Székely Gárda tagjai ellen
2010. augusztus 04., szerda

Még 117 helyettesítői pedagógusi állás van

A pedagógusi versenyvizsga keretében augusztus 6-án újabb vizsgák zajlanak szakképzett pedagógusok és szakképzetlen pályázók számára. Hargita megyében még 117 betöltetlen helyettesítői pedagógusi állás van.

Még 117 helyettesítői pedagógusi állás van
2010. augusztus 04., szerda

Újul, szépül az iskola – terepszemlén a gimnáziumban

Ha nem vesszük tüzetesen szemügyre, kívülről nem sok jelét látni annak, hogy mekkora ütemben haladnak a felújítási munkálatok a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épületben. Pedig lenne mire rácsodálkozni, régen lehetett ekkora felfordulás az iskola épületében, amelyet most nem diákok és tanáraik népesítenek be, hanem az építőmunkások.

Újul, szépül az iskola – terepszemlén a gimnáziumban
2010. augusztus 03., kedd

Tolcsvay Béla: Egy szolgálatos énekes vagyok

Csíkszeredában koncertezett – negyvenhárom éves fennállása során Erdélyben harmadjára – a Tolcsvay Trió. Az együttes alapítójával, Tolcsvay Bélával beszélgettünk július 30-i koncertjüket megelőzően.

Tolcsvay Béla: Egy szolgálatos énekes vagyok
2010. augusztus 03., kedd

Amit hiszünk, azt meg lehet valósítani

„Nagyon szeretném, hogy az eddigi utamon tapasztalt értékeket és szépségeket is közvetíteni tudjam” – fogalmazott új megbízatásával kapcsolatban László Rezső hargitafürdői római katolikus plébános (képünkön jobbra).

Amit hiszünk, azt meg lehet valósítani
Sorsokból hímzett színházfüggöny
Megnyitás

Sorsokból hímzett színházfüggöny

A világon egyedülálló színházfüggöny készül a Nemzeti Színház színpadára: a 167 négyzetméteres textilbe szerte a Kárpát-medencében 94 hímzőasszony 64 magyar tájegység motívumait ölti bele.

2010. augusztus 03., kedd

Lelépési díj nélkül válhatunk meg a távközlési szolgáltatóktól

Csíkszeredában az elmúlt napokban számos postaládába került olyan informatív jellegű, román nyelvű szórólap, amely a 161/2010-es törvényre hívja fel a figyelmet: a fogyasztónak jogában áll felbontani a televízió-, internet- és telefonszolgáltatóval kötött szerződését anélkül, hogy lelépési díjat kellene fizetnie.

Lelépési díj nélkül válhatunk meg a távközlési szolgáltatóktól
2010. augusztus 03., kedd

Lebontották az országzászló-talapzatot

Műemlék-jelentőségű területen állt, de nem volt műemlék maga az építmény, amelyet a múlt hét folyamán bontottak le a csíksomlyói kegytemplom előtti térről.

Lebontották az országzászló-talapzatot
2010. augusztus 03., kedd

Nyáron többen és többet járőröznek

Rendőrségi adatok szerint 48 lopáshoz riasztották a csíkszeredai rendőrséget az első félévben, ez pedig közel harminc esettel több, mint az előző esztendő ugyanezen időszakában. Mindezek ellenére a rend őrei szerint nincs ok aggodalomra, ezek az esetek nem veszélyeztetik a lakosság biztonságát. A 48 lopásos esetből egyébként 24 alkalommal autókerék-bilincset tulajdonítottak el.

Nyáron többen és többet járőröznek
2010. augusztus 03., kedd

Mentor-díj a tehetségek támogatóinak

Mentor-díjat alapít A Közösségért Alapítvány, a MOL Románia partnere a tehetségek gondozói által végzett munka elismerésére.

Mentor-díj a tehetségek támogatóinak
2010. augusztus 03., kedd

Embercsempészek ügye a Hargita megyei törvényszéken

A Legfelsőbb Semmítőszék döntése értelmében a Hargita Megyei Törvényszéken tárgyalják annak a közel harminc személyből álló bűnszövetkezetnek az ügyét, amelynek tagjait 181 kiskorú ellopásával vagy szegény családoktól való megvásárlásával, majd külföldre csempészésével gyanúsítják.

Embercsempészek ügye a Hargita megyei törvényszéken
2010. augusztus 02., hétfő

Árvíz utáni helyzetkép

Egy hét leforgása alatt már a harmadik árvíz sújtotta vasárnap délután Csíkszereda környékét. A felhőszakadás következtében Zsögöd egy része soha nem látott árhullámmal találta szembe magát, de a torrenciális eső Csobotfalvát és Pálfalvát sem kímélte.

Árvíz utáni helyzetkép
Árvíz utáni helyzetkép
2010. augusztus 02., hétfő

Árvíz utáni helyzetkép

2010. augusztus 02., hétfő

Vidám hagyományőrző tábor Potyandon

Csíkszentdomokosi népdalokat, néptáncot, gyermekjátékokat, ügyességi játékokat tanulhatott a többnyire Csíkszeredából érkezett huszonegy résztvevő a Piribék – aprók tánca elnevezésű táborban.

Vidám hagyományőrző tábor Potyandon
Vidám hagyományőrző tábor Potyandon
2010. augusztus 02., hétfő

Vidám hagyományőrző tábor Potyandon

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye