Nyílt napot szerveztek pénteken a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthon adó épületben lévő építőtelepen. Az érdeklődők bejárhatták az épület felújítás alatt lévő részeit, megtekinthettek többek között feltárt, régi faldíszítéseket, de az épület körvonalazódó új arculatát is megcsodálhatták.
Hazudik a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, ezért meneszteni kellene szóvivői tisztségéből – fakadt ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a város önkormányzatának pénteki ülésén.
Kirabolták csütörtök kora délután a csíkszentmiklósi postást, akitől a készpénzt is tartalmazó táskát vették el. A rendőrség nyomozást folytat az elkövetők azonosítása érdekében.
Hétfőtől Csíkszereda több utcájában hozzálátnak a kataszteri felmérésekhez a Topo Service földmérő iroda szakemberei.
Szabó Gyula főművéről, A sátán labdáiról tudhattunk meg részleteket a csütörtök este a Székelyföldnél, mivel a folyóirat szeptemberi számában jelentős részt szenteltek az író életművének. A 2004-ben elhunyt homoródalmási származású író ugyanis éppen nyolcvan éve született.
A Hargita megyei közlekedésrendészet két alkalommal is megbírságolta Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármestert, mert a figyelmeztetés ellenére sem cseréltette ki azokat az irányjelző táblákat melyeken előbb magyarul, majd románul szerepel a felirat.
Gyökerestől kitépett, szanaszét dobált virágok, összetört márvány virágtartó, feldúlt sírhely – ez a látvány fogadta a napokban a csíkszentsimoni temetőben hozzátartozója sírjához kilátogató Polacsek Mónika édesanyját. Az idős asszony kétségbeesetten riasztotta lányát...
Elbírálta az egyetemisták által beküldött, összesen 182 pályázatot a dr. Verestóy Attila Alapítvány kuratóriuma.
Hargita megye zászlója, a székely zászló lobog csütörtöktől a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház homlokzatán, mintegy így is jelezve, hogy a megyei önkormányzat adminisztrálásába került az egészségügyi intézmény. A zászlótűzéssel tulajdonképpen pont kerül annak a folyamatnak a végére, amely során Hargita Megye Tanácsa a gyergyótölgyesi intézet mellett átvette a csíkszeredait is.
Elfogadta a közlekedésrendészet a csíkszeredai városvezetés által kezdeményezett forgalmi változásokat a Sadoveanu, Bălcescu és Piac utcák kereszteződésénél. Hétfőtől megkezdődik az átalakítás, az útkereszteződést lezárják.
Csütörtök volt az első nap, amikor az ECO–Csík hulladékgazdálkodási cég elszállította a szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot Alcsíkon. A cégvezető elégedett a lakosság hozzáállásával.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Olaszországi önkéntesek – a 64 éves Claudio Russo és az 59 esztendős Oliveri Concetta – érkeztek szeptember elején Csíkszeredába a Soros Oktatási Központ és partnere programjának köszönhetően. A kezdeményezés az Átélt történelem, megélt kultúra – kulturális misszió 50 év felettieknek elnevezéssel fut, melynek köszönhetően a nyár elején már járt a napfényes Itáliában két csíkszeredai éltes önkéntes Boldizsár Ágoston és Zsigmond Márton.
Fennállásának harmadik évfordulója alkalmával Salveo Napokat szervez a csíkszeredai Salveo Egészségmegőrző Központ. A rendezvény alkalmával felnőttek és gyerekek ingyenesen kipróbálhatnak számos mozgásformát, illetve igénybe vehetik a sószobát.
Újjáalakulásától számítva a huszadik tanévet kezdte el a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium. A jubileumi tanév során zajló ünnepségsorozat részeként, az iskola meghívására Csíkszeredába érkezik Eperjes Károly színművész, aki vasárnap minden érdeklődőnek, hétfőn pedig az iskolaközösségnek tart előadást.
Alig egy évvel ezelőtt indult el az a kezdeményezés Csíkszeredában, amely a várandós kismamák és a kisgyermekes anyukák, főleg helyi jellegű babás-mamás témában való informálását célozta meg. A „csíkianyák” levelezőcsoport létrehozása elsősorban az információ- és tapasztalatcsere lehetőségét nyitotta meg a csíki vagy Csík-környéki szülők számára.
Nyugdíjba vonult illetve aktív csíki iskolaigazgatókat díjazott szerdán a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a hagyományos tanév eleji iskolaigazgatói ülésen. A tanácskozáson az aktuális problémákat is megbeszélték.
Megérkeztek szerdán Csík térségébe az ingyenes tanszerek, a következő napokban pedig a megye többi régiójába is szállítják a rászoruló gyerekeknek nyújtott tanszercsomagokat.
Hargita Megye Önkormányzata idén 6300 lejjel járul hozzá a megyei SOS Telefonos Lelkisegély-szolgálat működéséhez, a támogatás pedig jól jön, hiszen bár a szolgálat önkéntességi alapon működik, a számlákat fizetni kell, hogy tovább létezhessen. A 2005 októberében elindított megyei szolgálatnak jelenleg 31 lelkes önkéntese van, ezen belül a csíkszeredai stábot 14 személy teszi ki.