Messze földön muzsikálnak

A minden fontosabb erdélyi népzenei és néptánceseményen részt vevő Heveder zenekar határon túli turnéra indul. Svájcban, Belgiumban, Németországban és Magyarországon muzsikálnak október 20. és 28. között.

Magyar állami kitüntetés Lászlófy Pálnak

A Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével tüntetik ki Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnökét. Az állami kitüntetés ünnepélyes átadására október 23-án, szombaton Csíkszeredában kerül sor.

Magyar állami kitüntetés Lászlófy Pálnak
2010. október 19., kedd

Hová kerül a tusnádi szemét?

Több mint egy hónapja már, hogy nem szállítja el a Tusnád községi háztartási hulladékot az ECO-Csík. A helybéliek azonban arra hívták fel a figyelmünket, hogy míg hivatalosan senki nem gyűjti a szemetet a településen, addig a község határában illegális hulladéklerakó jelent meg.

Hová kerül a tusnádi szemét?
Hová kerül a tusnádi szemét?
2010. október 19., kedd

Hová kerül a tusnádi szemét?

2010. október 19., kedd

Bonyodalmakat okoz a közköltségek büntetőkamatainak eltörlése

Július közepén lépett hatályba az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság, bizonyos feltételeknek eleget téve, késedelmi kamatok nélkül fizethesse be a közköltségi elmaradást. A törvény alkalmazása nehézségeket szül, a lakószövetségeknél pedig attól tartanak, hogy a törvény ösztönzőleg hat a közköltségek kifizetésének elodázására.

Bonyodalmakat okoz a közköltségek büntetőkamatainak eltörlése
2010. október 19., kedd

Még nincs előrelépés Balánbányán

Továbbra sincs oktatás a balánbányai iskolákban, amelyeknél a gázszolgáltató az önkormányzat felgyűlt tartozása miatt szüntette meg a szolgáltatást. A tanintézményekben úgy döntöttek, hogy amíg nincs fűtés, addig nem lehet a kihűlt termekbe bevinni a diákokat. Közben zajlanak a tárgyalások és szerdán fejleményeket várnak a bányavárosban.

Még nincs előrelépés Balánbányán
2010. október 18., hétfő

Kiosztotta díjait az RMPSZ

Kiosztotta a hétvégén Szovátán a Mákvirág-, a Bolyai Farkas- és az Apáczai-díjakat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A szövetség kiválóan tanuló diákoknak és tudományos munkát végző pedagógusoknak adta át az elismeréseit.

Kiosztotta díjait az RMPSZ
Kiosztotta díjait az RMPSZ
2010. október 18., hétfő

Kiosztotta díjait az RMPSZ

2010. október 18., hétfő

Megvont járandóságukat követelik a Harvíz alkalmazottai

A Harvíz Rt. csíkszeredai részlegén hétfőtől az alkalmazottak többsége – meg nem határozott időpontig – japánsztrájkba lépett az étkezési jegyek szeptember elsejétől történt megvonása miatt. Akciójukat megelőzően többször tárgyaltak a vezetőséggel, mindeddig sikertelenül.

Megvont járandóságukat követelik a Harvíz alkalmazottai
2010. október 18., hétfő

Sötétben ébredt Csíkszereda

A taplocai villanytelepen történt meghibásodás miatt hétfőn, október 18-án reggel közel fél órát szünetelt az áramszolgáltatás Csíkszeredában.

Sötétben ébredt Csíkszereda
Sötétben ébredt Csíkszereda
2010. október 18., hétfő

Sötétben ébredt Csíkszereda

2010. október 18., hétfő

Igényelhető a fűtéspótlék

Megkapták a típusnyomtatványokat a polgármesteri hivatalok, így azok a családok, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 615 lejt, máris igényelhetik a fűtéspótlékot. Az előrejelzések viszont azt mutatják, hogy a sok helyen "aberáns" feltételeket tartalmazó szabályozás miatt a haszonélvezők száma a tavalyihoz képest majdnem a felére fog csökkenni.

Igényelhető a fűtéspótlék
Igényelhető a fűtéspótlék
2010. október 18., hétfő

Igényelhető a fűtéspótlék

2010. október 18., hétfő

Határtalan zenélés

Október 16-án, szombaton este A zene nem ismer határokat címmel közös hangversenyt adott a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola zenekara a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.

Határtalan zenélés
Határtalan zenélés
2010. október 18., hétfő

Határtalan zenélés

2010. október 18., hétfő

A Kenyér Világnapját ünnepelték

2001 óta a világ legfontosabb élelmiszerét, a kenyeret ünneplik több mint 30 országban. Különféle rendezvényekkel, karitatív akciókkal kívánják felhívni az emberek figyelmét az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó kenyér jelentőségére. Az akcióhoz idén Hargita megye legnagyobb pék- és malomipari vállalata, a Harmopan Rt. is csatlakozott.

A Kenyér Világnapját ünnepelték
A Kenyér Világnapját ünnepelték
2010. október 18., hétfő

A Kenyér Világnapját ünnepelték

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén
Megnyitás

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

2010. október 18., hétfő

Gyere velem, ha az óra jár...

Erdélyben koncertezik Tamás Gábor aki a legújabb, Az óra jár... című lemezét mutatja be Erdély tizennégy városában. Csíkszeredában október 19-én kerül sor a koncertre a Szakszervezetek Művelődési Házában, ahol az új dalok mellett felcsengenek a régi slágerei is.

Gyere velem, ha az óra jár...
Gyere velem, ha az óra jár...
2010. október 18., hétfő

Gyere velem, ha az óra jár...

2010. október 17., vasárnap

Jézus Krisztus útján kell járnunk

Búcsús misét tartottak vasárnap délben a csíkszeredai Millenniumi-templomban, megemlékezve a Makovecz Imre tervezte istenháza hét évvel ezelőtti felszenteléséről. Az ünnepi szentmise meghívott szónoka a magyar pálos rend tartományfőnöke, P. Bátor Botond atya volt, akit Darvas-Kozma József esperes köszöntött nagy szeretettel.

Jézus Krisztus útján kell járnunk
Jézus Krisztus útján kell járnunk
2010. október 17., vasárnap

Jézus Krisztus útján kell járnunk

2010. október 17., vasárnap

Tovább éltetik Márton Áron püspök örökségét

Számunkra ő égre helyezett csillag, hogy példát és utat mutasson – hangzott el Márton Áron római katolikus püspök halálának 30-ik évfordulója alkalmából a Csíkszentdomokoson szombaton tartott ünnepségen. A nagytiszteletű egyházfő emlékét közéleti és egyházi személyiségek méltatták a több órás rendezvény alatt, melynek során az újonnan kialakított Márton Áron Múzeum is feltárta kapuit.

Tovább éltetik Márton Áron püspök örökségét
2010. október 16., szombat

Székelyföldön járt Kövér László

Székelyföldön tartózkodott az elmúlt napokban Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke. A magyar parlament elnöke a Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportjához csatlakozott, ugyanakkor részt vett a székelyföldi közméltóságok ellen játszott barátságos focimeccsen is.

Székelyföldön járt Kövér László
Székelyföldön járt Kövér László
2010. október 16., szombat

Székelyföldön járt Kövér László

2010. október 15., péntek

Három művészt díjaztak a PROJ3KT kiállításon

Nagy érdeklődés övezte a péntek este nyíló Projekt 3 kiállítás megnyitóját. A silóban található galéria több szintjén helyezték el a 49 alkotó munkáit.

 

Három művészt díjaztak a PROJ3KT kiállításon
2010. október 15., péntek

Süketek párbeszéde: tiltakozás az RMDSZ-székháznál

A tiltakozás egy kevésbé szokványos formáját választották pénteken Csíkszeredában az Alfa Kartel és a Frăţia Szabad Szakszervezetek képviselői: a területi RMDSZ és a PDL csíkszeredai székházai előtt gyertyákat gyújtottak illetve a néma tiltakozás jeleként „beöltöztetett” vállfákat akasztottak a kerítésre.

 

Süketek párbeszéde: tiltakozás az RMDSZ-székháznál
2010. október 15., péntek

De a Zongoristával ki Táncol?

Október 21-én, csütörtökön 19 órától a De a Zongoristával ki Táncol? című mozgásszínházi előadás kerül bemutatásra a Csíki Játékszín nagytermében.

De a Zongoristával ki Táncol?
De a Zongoristával ki Táncol?
2010. október 15., péntek

De a Zongoristával ki Táncol?

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye