
Fotó: Kristó Róbert
A Pogány-Havas Kistérség múlt év novemberében szervezetett sajtkészítő napot a térség gazdáinak. Akkor több mint negyvenen hallgatták meg a sajtkészítő mesterek ötleteit, tanácsait, és együtt készítettek sajtokat. Az előadáson részt vevő gazdák, illetve gazdasszonyok azóta otthon is kipróbálták a hallottakat. A mostani találkozón már a sajtkóstoláson volt a hangsúly.
2011. február 06., 15:012011. február 06., 15:01
2011. február 06., 19:132011. február 06., 19:13
Fokhagymás, hagymás, csípős, csihányos, füstölt – csak néhány ízesítés azok közül, amit a találkozón meg lehetett kóstolni. Volt itt olyan sajt, amit csak egy hétig érlelt a gazda, de kínáltak olyan gyimesit is, amit kétszáz napig. Választhattunk lágy- és kenősajtot, hosszú és rövid érlelésűt is.
Rodics Gergelytől, a Pogány-Havas Kistérség menedzserétől megtudtuk, a sajtkészítő mesterek novemberi bemutatóját azért kezdeményezték, hogy a gazdáknak ezáltal is lehetőséget teremtsenek a tej alternatív értékesítésére. Egyelőre azt tartják fontosnak, hogy tanulják meg, hogyan lehet jó sajtokat készíteni.
Abban az esetben, ha néhány gazda majd erre akar szakosodni, akkor a továbblépésben is lehet gondolkodni, de egyelőre ez még túl korai lenne – jegyezte meg a menedzser. Ugyanakkor rámutatott, a gazdák bemutatóján is kiderült, hogy a sajt hosszas érleléséhez megfelelő helyiségek kelenek. Távlatilag akár az is cél lehet, hogy érlelőket alakítsunk ki – fogalmazott Rodics.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!