A nemzetközi pénzrendszer működése, az új pénzügyi világrend, a magyar nemzet megmaradásának lehetőségei, a helyi kibocsátású pénzek működése, valamint azok alkalmazási lehetőségei témákkal tartott pénteken délután előadást a csíkszeredai városházán dr. Drábik János és Patrubány Anna.
Mennyiben aktuális, korszerű, érvényes mindaz, amit Marx Tőkéjében olvashatunk? – erre keresi a választ november 29-én, hétfőn 18 órától kezdődő előadásában Amelie Lanier a csíkszeredai Sapientia Egyetem 11-es termében.
Csíkszereda önkormányzata pénteki soros havi ülésén jóváhagyta a hargitafürdői, az erdőalji és a csobotfalvi 5–8. osztályos ingázó tanulók bérleti költségeinek megtérítését a helyi költségvetésből.
A Csíkszeredai Városi Tanács pénteken megtartott soros havi ülésén elfogadta az új parkolási rendről és a parkolóhelyek szabályozásáról szóló határozatot, melynek értelmében többek között növekednek a parkolási és bérleti díjak, valamint a bilincseltávolításért fizetendő összeg.
Több mint egy évvel Szász Jenő visszalépése után foglalta el helyét a Hargita Megyei Önkormányzatban a Magyar Polgári Párt jelöltje, Csillag Péter. A mandátum igazolását per előzte meg, amely a Marosvásárhelyi Ítélőtábláig jutott.
Megérkezett a Hargita Megyei Tanfelügyelőség számlájára háromhavi összeg a középiskolások szociális ösztöndíjára. A jogosult diákok december első napjaiban vehetik fel a pénzüket.
Több útszakaszon is fennakadásokat okozott péntek reggel Hargita megyében a néhány centis hóréteg. Kamionok fordultak keresztbe az utakon, emiatt keletkeztek torlódások.
Kiosztották csütörtök délelőtt a Székelyföld folyóirat idei díjait. A hagyományhoz híven a periodika szerkesztői méltatták a kitüntetetteket.
Milyen hatással lehet a családra egy sérült gyerek születése? Hogyan tudják feldolgozni ezt a szülők, illetve közvetlen környezetük? Íme, néhány azokból a kérdésekből, amelyeket az Együtt a fogyatékkal élőkért konferencián részt vevő szakemberek, önkéntesek feszegetnek a csütörtökön kezdődőtt kétnapos programsorozaton. Mint elhangzott, annak ellenére, hogy a fogyatékkal élő mindennapjaiban a legfontosabb közeg a család, igencsak keveset beszélünk...
A megye agrárstratégiáját előkészítő fórumokat szervez Hargita Megye Tanácsa. Ezeken kérdőívek segítségével térképezik fel a helyi termelők igényeit, ötleteit, és a megye egész területén elvégzett felmérések alapján készítik el a dokumentum végső formáját – tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Kevesebb mint egy hét választ el minket a mezőgazdasági összeírás kezdetétől. December másodikától ugyanis több mint 30 ezer kérdezőbiztos keresi fel az országban található gazdaságokat, illetve az ágazatban tevékenységet kifejtő cégeket, hogy információkat gyűjtsön azok állapotáról.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Nemrégiben ismét Csíkszeredában járt és tréninget tartott a csíkszentdomokosi születésű, Magyarországon élő pszichológus, klinikai gyermekpszichológus dr. Kalamár Hajnalka. A szakemberrel ezúttal a női önszeretet, önbizalom, töltekezés fontosságáról beszélgettünk.
A csíkszeredai városháza szociális közszolgálati irodájának adataiból az derül ki, hogy az idei fűtésszezonban – amely novembertől márciusig tart – körülbelül 30 százalékkal csökkent a támogatást igénylők száma, mivel a 2010/86-os sürgősségi kormányrendelet szigorította a jogosultság feltételeit.
Szélhámos adathalászok bukkantak fel az interneten. A csalók bankkártyánk adatait próbálják megszerezni kecsegtetően hangzó villámpostalevelük által.
Csíkszeredában a Szabadság tér alatt épülhet meg egy föld alatti parkoló, ha az önkormányzat elfogadja az erre vonatkozó határozati javaslatot. A parkoló a tér rendezésének, átalakításának folyamatában készülhetne el, a megvalósíthatósági tanulmány is megvan már.
Huszonkét év múlva Hargita megyében a roma lakosság aránya 12,1 százalékra nő, ugyanakkor a magyar és román anyanyelvűeké csökken – többek közt ezt vetíti előre a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatása, amely Hargita megye demográfiai előrejelzését vizsgálta.
Csíkszeredában zajlik november 26–28. között a Tudományos Diákkörök IX. Erdélyi Konferenciája. A rendezvényt első alkalommal szervezik a megyeszékhelyen.
Igazi mesevilágot tár elénk az a mézeskalácskép-kiállítás, amely advent jegyében nyílik meg november 26-án Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tari Márta magyarországi képzőművész mézeskalács-figurákba álmodott világát bemutató kiállítást a szervezők elsősorban a gyerekeknek ajánlják, ugyanakkor remélik, hogy a mézeskalács az odalátogató felnőttek napjait is megédesíti.