Több öngyilkossági kísérlet is történt az elmúlt héten Hargita megyében, a többség gyógyszerrel próbált véget vetni életének.
A szervező Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa nevében Botár László köszöntötte a részvevőket a 11. Csángó Napon Csíkszeredában. az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában vasárnap este.
A felcsíki hokipálya és az egyre súlyosabb problémákat jelentő bűnözés is szóba került a csíkrákosi falugyűlésen vasárnap.
A felújított csíkkarcfalvi vártemplomban vasárnap helyezték el azt az időkapszulát, amely az egyházi méltóságok, önkormányzati elöljárók és politikusok szerint évszázadok múlva hirdetni fogja a jövő generációinak elődeik összetartását.
A megyei rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyimesközéploki fiatalt, akit a községben elkövetett többrendbeli lopással gyanúsítanak.
A Székelyföld kulturális folyóirat díjait pénteken délelőtt adták át Csíkszeredában a periodika szerkesztőségében. Az ünnep hangulatát emelte az is, hogy éppen most volt a havilap fennállásának tizenötödik évfordulója.
Négy erdélyi magyar katona Jászapátin történt tragédiájáról tartottak vetítéssel egybekötött előadást péntek este a csíkszeredai városháza gyűléstermében a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadássorozat keretében.
Tizenkilencedik alkalommal díjazta a megyében működő cégeket a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pénteken Csíkszeredában. Több száz vállalkozás került be a kamara éves kiadványába.
Robotok segítségével tanulhatnak programozást öt Hargita megyei középiskola diákjai. A 25 programozható robotot a National Instruments multinacionális cég adományozta magyarországi vállalatán keresztül.
Többrendbeli csúszópénz-elfogadással vádolják a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság egyik altisztjét, aki a kettes számú vidéki rendőrőrsön teljesített korábban szolgálatot.
Az influenza is azon megbetegedések egyike, amelyről mindenki tud valamit. A sok tudás mellé ugyanakkor nagyon sok téves, illetve félig igaz információ is társul, amely sok előítéletet alakított ki.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Átiratban közölte a tanintézetekre vonatkozó új biztonsági előírásokat az oktatási minisztérium a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel. Az intézkedések bevezetése kötelező, de egyes részeit csak az ésszerűség határain belül lehet alkalmazni.
A tizenöt éve alapított Székelyföld folyóirat díjait november 23-án, pénteken délelőtt 11 órától a Székelyföld Galériában osztják ki. Ferencz Imre költővel, publicistával beszélgettünk, akit idén ezzel a díjjal kitüntettek.
A csíkszeredai fejlesztési beruházásokat is érinti az uniós pályázatok kapcsán bevezetett pénzügyi korrekció. A gimnázium felújítására elnyert összeg egy részét például a kedvezményezettek szerint mondvacsinált okokra hivatkozva nem akarják kifizetni.
Elkezdődött a próbaérettségi a Hargita megyei középiskolákban. A következő hetekben mintegy háromezer végzős diáknak kell számot adnia tudásáról, ugyanis kötelező részt venniük a felmérőkön.
Egyik pillanatról a másikra leszakadt a csíkzsögödi Natúr Lakópark egyik házában a nagyszoba mennyezetének vakolata.
Mintegy másfél évvel ezelőtt az illetékesek úgy fogalmaztak, a Pogány-havas Kistérség elnöke által vásárolt csíkdelnei telken, a csűrben alakítják ki a tervezett tejfeldolgozó üzemet. Az elképzelések azóta változtak.
Azt javasolja egy civil szervezet az egészségügyi tárcának, hogy vonják meg azon kismamák egészségbiztosítását, akik nem járnak várandóságuk idején terhesgondozásra. A szervezet ezzel szeretne hozzájárulni a csecsemőhalandóság csökkentéséhez.