Amikor életre kel a hagyaték

–  A műsor inkább a koreográfus utasításaira vagy a táncosok egyéni teljesítményére épít?

– A táncokat mi tanítottuk be nekik, de voltak olyan táncok is, amelyeket már tudtak, viszont a műsor szerkesztése úgy kérte, hogy a nézők is megismerhessék ezeket. Erről bővebben nem beszélnék, hogy maga a cselekmény legyen meglepetés. Új táncokat is tanultak, mint a kalocsai vagy a magyarbődi, de a györgyfalvi, a vajdaszentiványi, illetve a balázstelki táncokat már jól ismerték. Szóval a táncokat a párommal tanítottuk be, de nem koreográfiát készítettünk. A táncanyagot tanítottuk meg, és az elsajátítása után szabad teret engedtünk az improvizációnak. Mi úgy dolgozunk, hogy az improvizáció az elsődleges, és utólag koreografálunk. Van, aki megtanít egy koreográfiai folyamatot, és ezzel úgy érzi, letudott mindent. Ez nem helyes, mert ezzel a táncot nem tanította meg.

– Arra gondol, hogy a tánc egy nyelv, amit szabadon „beszélni kell”?

– Valaki csak akkor ismer egy táncnyelvet, ha valamiképpen magát is belopja a táncba. Szabadon kell tudja az egyes elemeket kombinálni, illetve képes legyen megkapni a megfelelő pillanatot, amikor hangsúlyozni kell. Szóval a táncokat mi megtanítottuk, utána jött Gábor, aki helyzetgyakorlatokat végeztetett a táncosokkal, ami a kötésekhez, a dramaturgiai helyzetekhez kellett. Ezt követően ismét mi dolgoztuk ki a forgatókönyv alapján a koreográfiákat, a fentebb említett módon, a táncosokra alapozva. Jelenleg dolgozzuk össze a különböző koreográfiákat az átkötő elemekkel.     

– Van egy követhető történet, ha nem is árul el róla többet?

– Igen, van egy jól kikerekedő téma, ami magába rejti a tánchoz kapcsolódó tárgyakat, és ezáltal, lesz kibontva a műsor. A forgatókönyvíró Boka Gábor volt, ahogy az együttes legutóbbi folklórműsorainál is történt (János vitéz, avagy egy hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése; illetve Ördöngösök Füzesen – a szerk.). Mondjuk, azok részben adaptációk voltak, ez teljes egészében saját történet.

– A cím a hagyatékról beszél. Talán azt szeretnék, hogyha az emberek jobban odafigyelnének a családi örökségben kapott tárgyakra?

– Annyi módosítással, hogy itt nem egyszerűen családi hagyatékról van szó, hanem ezek a tárgyak a nemzeti örökség részét képezik. Hat néprajzi tájegység jellegzetes tárgyait mutatjuk be, persze a tánc által, ahogy a nézők már az előző Boka Gábor-műsorokból megszokhatták, oktatási céllal is, ugyanakkor játékosan, szórakoztatón.  

– Hogyan kommunikálnak, hisz gyakorlatilag csak pár hétig tevékenykedhetnek közösen?

– Gábor nagyon szeret e-mailt írni. Kétoldalas elektronikus leveleket ír arról, hogy mi jutott eszébe, hogy szerinte az előadás melyik részein kellene változtatni. Amikor személyesen is itt vagyunk, akkor pedig reggeltől estig próbálunk. Úgymond, dupla műszakot vállalunk.

– Említette, hogy sok az improvizáció, gondolom, hogy így a koreográfus is tanulhat a táncosoktól.

– Létezik egy kölcsönösség. Nagyon sok egyéniség van ebben a csapatban. Az egyéniség előtérbe hozását gyakorlatilag én az együttes táncosaitól tanulom, mivel ifjúsági korosztályokkal dolgozok. Ott pedig még nincsenek kiforrott egyéniségek. A pedagógusi munkámban sokat segít itt megtanulni, hogy miként emeljem ki a karaktertáncosokat.

– Mennyiben épít az előadás karakterekre, és mennyire a csoportos táncra?

– Nagyon fontosak a karakterek. Elsősorban mindenki jó kartáncos kell legyen, de aki ebből kiválik, abból egy jó szólista kell legyen, hiszen nehezebb feladatok megoldásával bízzuk meg. Itt most inkább csoportos koreográfiák vannak, de szinte mindenhová beépítettük a karaktereket is, hogy mi által, azt most nem mondom el, legyen inkább meglepetés.

A december 12-i ősbemutatót egy második előadás követi december 13-án, szintén 19 órától a városi művelődési házban.