Egyéves kihagyás után ismét megszervezték Marosfőn a középiskolás diákok számára a Neumann János szabadidős multimédia tábort. A szervezők idén a „Ki vagyok Én a világhálóban?" mottót választották a tábor jelmondatának.
„Egyetlen betegségem, hogy örökké szerettem dolgozni” – vallja magáról az idén nyolcvanadik életévét betöltött csíkszentkirályi Bors István népi fafaragó, aki több mint három évtizede kezdett foglalkozni egykori mezőgazdasági eszközök kicsinyített modelljeinek elkészítésével.
A Hargita Megyei Környezetőrség szerdán délelőtt Csíkszentsimon határában vizsgálódott, az Olt régi medre mentén történő, törvénytelen szemétlerakással kapcsolatban.
A csíkszeredai Tanorok utca lakói szeretnék, ha az évek óta fennálló problémáikra valamilyen úton-módon megoldások születnének.
Jótékonysági koncertekből és színházi előadásokból próbál pénzhez jutni a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza vezetősége, hogy ki tudja fizetni a felgyűlt tartozásokat. Elsőként a Bojtorján zenekar tart ilyen jellegű koncertet.
A Mikó-várat ábrázoló fotó érte el az első helyezést a Kastélynaptár 2013: Nyár fotóversenyen.
Öntözőberendezések felszerelésére és talajjavító munkálatokra nyújt támogatást a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizető Ügynökség legújabb európai uniós támogatása.
Évek óta az Olt régi medrébe hordják a háztartási hulladékot ismeretlen személyek Csíkszentsimonban.
Elkezdődik csütörtökön a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatások kifizetése az idei tanévre. A következő hetekben minden csütörtökön újabb adag támogatást utalnak névsor szerint az igénylőknek.
Visszaadják a betegeknek a gyógyszerek árát, amelyet kórházi kezelésük alatt, annak részeként kénytelenek voltak megvásárolni.
Háromezer lejes büntetést kaptak a környezetőrségtől az engedély nélküli tarlóégetők Csíkszeredában.
Mediterrán hangulatot idéz ez a nagyon egyszerűen elkészíthető, hihetetlenül finom tésztaétel.
A keresztény magyar államalapításra emlékeztek augusztus 20. alkalmából Csíkszeredában. A rendhagyó ünnepségre – melynek főtámogatója az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt – a Mikó-vár udvarán került sor hétfő délután, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezetének rendezésében.
Vasárnap délután egy figyelmetlen, alkohol befolyása alatt lévő fiatalember okozott balesetet autójával Csíkszeredában, majd elhajtott a helyszínről.
Látható jele van a hargitafürdői mofetta és borvízforrások közelében végzett kutatófúrásoknak: a két hete elkezdett munkálatok óta a közelben lévő Piricske borvízforrás hozama egyik napról a másikra a töredékére csökkent.
A munkálatok miatt a Csíki Játékszín és a Romtelecom épületeinek szomszédságából a városi park mellé költöztetett taxiállomáson várakozó fuvarozók arról számoltak be, hogy a városvezetés jelentősen megtépázta a korábban sem túlzottan magas bevételeiket.
Sok sérüléssel járó közúti baleset történt az elmúlt héten, egy személy életét vesztette egy súlyos autóbalesetben. Több mérgezés és számos testi sértés is bekerült a Hargita Megyei Mentőszolgálat heti összesítésébe.
Konferenciát tartanak Csíkszentdomokoson pénteken és szombaton Márton Áron-kutatás témával.
Első alkalommal tartottak EtnoMinFest kisebbségi néptánctalálkozót Kászonaltízen.