Egy varrógép, egy kis konyha, tanulmányaik és a kreativitásuk – ez volt három évvel ezelőtt… Azóta saját műhelyük van, alkalmazottjuk, táskakollekciójuk – ők a Delikates, vagyis György Eszter és Szász Emőke.
Kezdő és tapasztaltabb túrázókat is vár a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CSEKE) a harmadik alkalommal megszervezett Dél-Hargita teljesítménytúrára, mivel – akárcsak az előző években – a cél a túrázás népszerűsítése.
Csíkszentimrén került sor az elmúlt hétvégén a Kárpát-medencei Szent Imre nevű települések 10. találkozójára, melynek alkalmából vasárnap délben ünnepi szentmisét tartottak a helyi templomban, amit kulturális műsor követett a községháza előtti Szent Imre-mellszobornál.
Ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg vasárnap az újtusnádi egyházközség létrejöttének 100., illetve a falu megalakulásának 190. évfordulójára. A rendhagyó évfordulókra az elszármazottakat is hazavárták az egykori falustársak.
A diákok kevéssel több mint húsz százaléka tudott sikeresen vizsgázni Hargita megyében a pótérettségin. Az eredményeket vasárnap tették közzé.
Egy héttel megnyújtották a nyári vakációt, szeptember 17-re halasztotta az idei iskolakezdést a kormány. A Hargita megyei főtanfelügyelő, Bartolf Hedvig úgy vélte, így nyugodtabban el lehet végezni a még hátralévő feladatokat.
Közel egy évvel a felszámolásuk után szeptember elsején újra „beüzemelik” a falusi rendőrségeket. A tavalyi, megfontolatlannak bizonyult döntés után az újranyitástól a rendfenntartó erők a bűncselekmények számának jelentős csökkenését várják.
A gyerek- és ifjúsági korosztályok az iskolai tevékenység után is sportolhatnak a csíkszeredai sportlétesítményekben – döntötte el a helyi képviselő-testület.
Az Új Bojtorján zenekar tart jótékonysági koncertet vasárnap 20 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Az együttes egyik meghatározó tagjával, Pomázi Zoltánnal beszélgettünk.
Körvonalazódott csütörtökön a zsögödi Nagy Imre Alkotótáborban, hogy milyen alkotások láthatók az esemény zárókiállításán, amely vasárnap 18 órától nyílik a csíkszeredai Pál Aukciósház és Galériában.
Kettős ünnepet tartanak szeptember 2-án Újtusnádon: az egyházközség létrejöttének 100., illetve a falu megalakulásának 190. évfordulójára emlékeznek. Ebből az alkalomból – a teljesség igénye nélkül – a falu és az egyházközség rövid történetével tisztelgünk az újtusnádiak előtt.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
A nyár végéhez közeledve a csíkszeredai strandok lassan készülődnek az átmeneti bezárásra, igaz, amíg nem jön huzamosabb ideig tartó lehűlés, addig valamennyi helyen fogadják a látogatókat.
Üresen maradt a meghirdetett helyettesítői állások többsége csütörtökön Csíkszeredában a pedagógusok számára megszervezett helyosztón. Magyartanári állás például 23 volt megpályázható, de csak egyet foglaltak el közülük.
Leginkább a helyi önkéntes csoportok bevonásával, viszonylag kevés pénzből próbálnak falunapokat szervezni a csíki polgármesteri hivatalok. Van olyan település is, ahol pár évvel ezelőtt már azon gondolkodtak, hogy egynaposra csökkentik a falunapi rendezvényeket, aztán egy sikeres pályázattal összegyűlt annyi pénz, amiből meg tudták szervezni a kétnapos rendezvénysorozatot.
A megszabott határidő előtt pár nappal már elkészült az a személyautók befogadására alkalmas parkoló, amely kialakítására a Hargita Megyei Törvényszék kötelezte Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát. A megyei törvényszék előtti parkolókat már használják is, sőt táblával jelzik, hogy azokat csak az igazságügyi intézményben dolgozók vehetik igénybe.
Az aszály miatt gyengén fejesedik a szépvízi káposzta, ha továbbra sem lesz eső, kevés lesz a termés és a fejek kis méretűek maradnak.
Közös közleményt adott ki a Mikó-üggyel és a szombati sepsiszentgyörgyi megmozdulással kapcsolatban a Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt (MPP) csíki szervezete.
Megérkeztek már Csíkszeredába az ingyenes tanszercsomagok, amelyeket az alacsony jövedelmű családok általános iskolás gyermekeinek nyújtanak tanévkezdési segítségként.