Több új – illetve pontosított – részlet is napvilágot látott a csíkszeredai Merkúr szupermarketben vasárnap este történt rablótámadással kapcsolatban.
Több mint ezerrel növekedett egyetlen hónap alatt a Hargita megyei munkanélküliek száma, meghaladva így a tízezret. Jelentős részük azért vált munkanélkülivé, mert a tél beálltával az építőtelepeken és a fafeldogozó műhelyekben szünetel a foglalkoztatás.
Az elmúlt esztendő eredményeiről és az elkövetkező időszak feladatairól beszélgettünk Papp Előddel, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyföld régióért felelős alelnökével.
Akárcsak tavaly télen, most is megjelentek a kátyúk a csíkszeredai vasúti felüljáró hídon. Az útburkolat teljes felújítása elmaradt, javítani kellene, a jövő héten ez megtörténik.
„Egy fáradságos, munkás esztendőt hagytunk magunk mögött. A nehéz gazdasági körülmények között sikerült olyan lépéseket tennünk, amelyek jó irányba viszik a település életét – értékelte megkeresésünkre a 2012-es évet Szépvíz polgármestere, Ferencz Tibor.
Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosi Szövetség elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselője évértékelőjében a többi között sajnálatosnak nevezte a fiatalság nagyméretű elvándorlását.
A Magyar Cserkészszövetség megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték december 28-án a magyar Országgyűlés felsőházi termében. Az emlékülésen a Romániai Magyar Cserkészszövetség részéről 17 vezető vett részt.
Tűzvészben semmisült meg a közel hetven éve épített lóvészi kultúrotthon. A szerda reggel bekövetkezett szerencsétlenség helyszínére több hivatásos és önkéntes tűzoltó-alakulat tagjai siettek, ám az épületet már nem tudták megmenteni.
Csíkszentdomokosi kislány az év első újszülöttje a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Albert Tímea január elsején két óra után nem sokkal jött világra, aznap pedig még két kislány látta meg a napvilágot.
Antal Attila alpolgármesterrel a Csíkszeredában az oktatási, művelődési és szociális téren 2012-ben lezajlott vagy elkezdett, tervezett beruházásokat vettük számba.
Az eltelt évről és az elkezdődött esztendő kilátásairól Szőke Domokossal, Csíkszereda alpolgármesterével is beszélgettünk. Úgy látja, voltak megvalósítások, de a városban elhintették a viszálykodás magvait is, és megindult a sárdobálás.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Nem voltak nagyobb problémák Hargita megyében sem a tűzoltók, sem a rendőrök, sem pedig a mentősök szerint a szilveszteri szabadnapok alatt. A mentőszolgálatot ugyanakkor sokszor riasztották, többször, mint az előző években.
A kormány megváltoztatta a lakosságra kiróható adók alapszintjét, Csíkszereda városvezetése mégis az eddigi szinten tartja a befizetendő adók nagyságát. Néhány kivétel azért lesz.
Két, maszkot viselő férfi rabolta ki a csíkszeredai Nagyrét utcában található szupermarketet vasárnap este. A tettesek kevéssel zárás után, fél hétkor az áruház egyik hátsó irodáján keresztül jutottak az épületbe.
A várandósságuk harmadik trimeszterében levő kismamákat várják az idei év utolsó, szervezett kórházlátogatására december 31-én délelőtt 10 órától.
Embercsempész bűnszervezetet leplezett le a rendőrség Hargita és Maros megyében. A gyanú szerint a banda tagjai fiatal nőket kényszerítettek arra, hogy Németországban prostituálják magukat.
Szünetel az ügyfélfogadás a hivatalok többségében december 31-én, valamint az újév első két napján.
A tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékét mérték vasárnap reggel Csíkszeredában, –25,6 Celsius-fokig süééyedt a hőmérők higanyszála.