Csökkent az utóbbi időszakban az egészségbiztosítás nélküli személyek száma Hargita megyében – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezérigazgatója.
Testmozgásra, koreográfiák betanulására, kikapcsolódásra, valamint egyéni fejlődésre nyújt lehetőséget minden korosztály számára a hatodik alkalommal sorra kerülő Euphoria Nyári Intenzív Tánctábor.
Rettenetesen megijedtek, egy egészséges gyermekről derült ki alig másfél hete, hogy beteg, és már a szívműtétre készülnek – mesélte a csíkszeredai, 13 éves Szőcs Antal édesanyja. A fiú családját anyagilag is megrendítette a betegség, segítséget kérnek.
Mindig kapnak tőlünk valamit, és ennek tulajdonítható, hogy a fiatalokat is meg tudjuk szólítani – fogalmazott Csobot Szabolcs, az Erdélyi Háló Egyesület irodavezetője az Adorján-fürdőnél szerdán kezdődő tinitáborral kapcsolatban.
A programban szereplő időpontnál egy nappal hamarabb, hétfőn elvégezték a középiskolai felvételi keretében a diákok számítógépes elosztását. Hargita megyében 607 hely maradt a második fordulóra, kilenc diák nem jutott be sehová az első elosztáson.
Július 15-én elhunyt Barabási László csíksomlyói író és történész, a Hargita megyei múzeumhálózat korábbi igazgatója.
Perben áll a csíkszeredai önkormányzat a számvevőszékkel. A tavalyelőtti rágcsálóirtás módozatának jogosságát kérdőjelezték meg, azóta nincs szerződésük rovar- és rágcsálóirtással foglalkozó céggel.
A községekben kötelezően fizetendő szemétszállítási díjak ellenére is folyamatosan hordják a háztartási szemetet, építkezési törmeléket és elektronikai hulladékot a Csíkrákos és Szépvíz között lévő kavicsbánya egyik elhagyatott gödrébe.
Kétnapos mulatságra készülnek Csobotfalván, július 18-án és 19-én negyedik alkalommal kerül sor a Csobotfalvi Vigadalomra.
Idén is felvételi felkészítőket tart a színművészeti és színháztudomány szakokra jelentkezők számára a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézete.
Régóta beszélnek az emberek székelyföldi turizmusról, viszont napjainkig nincs még kitalálva az a terület, amely kitörési pontot jelenthetne – vallják a témával foglalkozó szakemberek. Madéfalván épp ezen a téren szeretnének maradandót alkotni.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Tízéves születésnapja alkalmából vitte el édesapja egy lovardába. Mint mondta, azóta nem tud leszállni a lóról. A 19 éves lány most a Székely Vágta győzteseként tért haza Csíkszeredába. Márton Grétával beszélgettünk.
Július első két hetében folytatták a tavaly elkezdett ásatást Csíkvacsárcsiban a Sándor-kúriánál a Hargita megyei tanács régészeti programja keretében. Botár István régésszel, a Csíki Székely Múzeum munkatársával beszélgettünk az újdonságokról.
Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Torockón, Szovátán és Kolozsváron kezdődtek hétfőn továbbképzések magyar pedagógusok számára a 21. Bolyai Nyári Akadémia keretében.
Hargita Megye Tanácsának elnökével szerettek volna szolidarizálni a múlt hét csütörtökére szervezett megmozduláson, de ez elmaradt. Időközben az ítélőtábla elutasította Borboly fellebbezését, aki továbbra sem gyakorolhatja elnöki hatáskörét.
Lejárt hétfőn a szarvasmarha-támogatások igénylésének határideje. Az utolsó napon is hosszú sorokban várakoztak a gazdák, hogy leadhassák kérelmeiket.
Eurós számlaszámra is utalhatók a Szász Lorándnak szánt adományok. A csíkszentmiklósi 19 éves fiatalembernek csontvelő-átültetésre van szüksége, a beavatkozás sikere érdekében pedig egy speciális kezelésen kell átesnie, ami 58 000 lejbe kerül.
Több mint háromszáz alkalommal riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálatot az elmúlt héten.