
Fotó: Kristó Róbert
Nagy problémák vannak a gyerekek fogazatával – mondták idén is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai a szűrővizsgálaton tapasztaltak kapcsán. Csíkszentdomokoson, ahová évek óta visszajár a szervezet mobil fogászati rendelője, ennek az ellenkezőjét látják. Tóth Mariann fogorvos elmondta, évről évre épebb a domokosi gyerekek fogazata.
2013. május 06., 18:022013. május 06., 18:02
2013. május 06., 20:032013. május 06., 20:03
Aranyos, életrevaló gyerekeket láttak, látszik, hogy nincsenek elkényeztetve – mondta hétfőn Csíkszenttamáson Kővári Katalin magyarországi gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkénteseként a helyi óvodában vizsgálta a gyerekeket. A szervezet idei első székelyföldi szűrővizsgálata vasárnap Székelyudvarhelyen vette kezdetét, hétfőn pedig Csíkban kezdtek el dolgozni az orvosok. A csíkszenttamási óvodában gyermekgyógyászok, fül-orr-gégész, audiológus vizsgálta sorra délelőtt az óvodásokat, délutántól pedig – kedden is folytatva – az iskolásokat.
Kővári Katalin, akivel az ebédszünetben tudtunk beszélgetni, azt mondta, nagyon örül annak, hogy nem látott elhízott gyermekeket. A szakember első alkalommal vesz részt a gyermekmentők szűrővizsgálatán. Elmondta, nagyon szereti Erdélyt, és szeretné, ha az itt élők is ugyanolyan ellátásban tudnának részesülni, mint a magyarországiak, ezért jelentkezett önkéntesnek. Az orvosnak kedvező benyomásai voltak a megvizsgált gyerekekről, amit azonban megjegyzett – ahogy tavalyi vizsgálókörútjukon több kollégája is –, hogy nagyon rossz állapotban van a gyerekek fogazata.
Javulást látnak ezen a téren a Csíkszentdomokoson állomásozó mobil fogászati rendelőben dolgozó orvosok. A kisteherautóra épített fogorvosi rendelő a gyermekmentő szolgálat körútjai alkalmával évek óta ugyanott, a cseralji iskolánál állomásozik, és kezelik benne a helyi gyerekeket. A rendelővel együtt öt éve tér vissza a helyszínre Tóth Mariann fogorvos is. Elmondta, azért dolgoztak mindig ugyanott az elmúlt években a rendelővel, hogy végigkövessék egy generációnyi gyermek állapotát, és lássák ennek az eredményeit. „Van fejlődés, évről évre nő az ép fogak száma. Több gyerek mossa a fogát rendszeresen, soknál alkalmaztunk barázdazárást, és ennek nyomán csökkent a fogszuvasodás is” – fejtette ki az orvos. A mobil rendelő, amelyben töméshez, gyökérkezeléshez, húzáshoz, röntgenezéshez is adottak a lehetőségek, a következő vizsgálókörúton talán már más településen fog állomásozni. A fogorvos elmondta, nagyon szeret idejönni, mert az otthoninál nyugodtabb körülmények között tud dolgozni. Kellemes a környezet, szép a táj, jó a levegő, kedvesek az emberek – sorolta.
Szintén Csíkszentdomokoson, a művelődési ház mellett állomásozik a gyermekmentő szolgálat mobil nőgyógyászati rendelője, amely egy nagy teherautó hátsó részét foglalja el. Váróterem is van benne, ott jártunkkor épp három csíkszenttamási nő várt a sorára. A betegeket Knerczer László szülész-nőgyógyász szakorvos és Jobban Eszter egészségügyi szakoktató vizsgálja, illetve fogadja. Arra biztatják a térségbeli nőket, hogy használják ki a lehetőséget, vegyenek részt a szűrővizsgálaton. Hétfőn ottjártunkkor még nem volt sok érdeklődő, ráértünk néhány szót váltani. Elmondták, a nőgyógyászati kamionban szűrővizsgálatokat végeznek, citológiai, ultrahangos vizsgálat, illetve emlővizsgálat elvégzésére van lehetőség. Emellett tanítani is igyekeznek, az emlő önvizsgálatára, a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvoscsoportja kedden Balánbányán, Csíkszenttamáson és Gyimesbükkön dolgozik, szerdán Balánbányán lesz szűrővizsgálat. Csütörtökön a csíkdánfalvi gyerekeket vizsgálják, pénteken a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán, illetve fül-orr-gégészeti osztályán zajlanak vizsgálatok. A nőgyógyászati mobil rendelő egész héten Csíkszentdomokoson kereshető fel, és ott látják el a mobil fogászati rendelőben is a helyi gyerekeket az orvosok.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!