
Fotó: Jancsó László
Szombaton benépesül a központi park, a Csíkszeredai Városnapok egyik legkedveltebb rendezvényén főnek, sülnek a különleges, hagyományos és újszerű pityókás étkek.
2012. augusztus 02., 13:472012. augusztus 02., 13:47
2012. augusztus 02., 15:392012. augusztus 02., 15:39
Bár az eltelt évek során nagyon sokféle étel készült a Pityókafesztiválon, mégis minden évben lehet új ízekkel, ételkülönlegességekkel találkozni – ezt mondta György Piroska szervező, a polgármesteri hivatal Csík-Info Turisztikai információs irodájának vezetője. Összesen 42 jelentkező csapat méri össze főzőtudományát szombaton az üstök, fazekak, lábasok mellett, megközelítve a tavalyi, rekordnak számító 45 csapatos részvételt.
Reggel 9 órakor foglalják el helyeiket a versenyzők, a főzőverseny 10–14 óra között zajlik, folyamatos zsűrizéssel, az eredményeket 15.30 és 16 óra között értékelik. Több díjat is kiosztanak, az első díjhoz a serleg, oklevél mellé 300 lej készpénz és a Vándorkupa is jár, amelyet egy évig kell őrizni. A második és harmadik helyezetteket szintén készpénzzel, 200, illetve 150 lejjel jutalmazzák a serlegek és oklevelek mellett, de különdíjat is oszt a zsűri, a közönségdíjat pedig a közönség által megszavazott csapat nyeri el. Nem marad el a tombolahúzás sem.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!