
Fotó: Iochom Zsolt
Csak hosszas kutakodás után találni olyan csíki települést, ahol az önkormányzat majálist szervez. A munka nemzetközi napját a legtöbb faluban mezőgazdasági munkával ünneplik. A községek jelentős részében piknikező helyet sem jelöltek ki.
2013. április 29., 16:302013. április 29., 16:30
2013. április 29., 18:502013. április 29., 18:50
„Azzal ünnepelünk, hogy megyünk a mezőre dolgozni” – jön a rövid és frappáns válasz Gábor Tibortól, Csíkkarcfalva polgármesterétől, amikor a majális lehetséges megünnepléséről érdeklődünk. Csíkmadaras vezetősége sem szervez semmilyen közös „eszem-iszomot”, sőt a 2012-ből származó 54-es, úgynevezett pikniktörvény által előírt kötelezettségüknek sem sietnek eleget tenni. „Még nem jelöltünk ki piknikezésre alkalmas területet. Egyébként megjegyezném, azoknak kellenek ilyen mondvacsinált törvények, akik nem tudják, hogyan kell viselkedni a környezetben” – alkot véleményt a törvénnyel kapcsolatban Bíró László, Madaras polgármestere.
Hely piknikezésre
A kijelölt hely kérdését nemcsak Madarason odázzák, a csíki önkormányzatok jelentős részében még várat magára ennek a „súlyos és felettébb fontos” problémának a megoldása. Említhetnénk többek között Csíkszentgyörgyöt, ahol sem hivatalos piknikező hely nincs, sem közös május elsejei ünneplés nem lesz. „Ilyen jellegű hagyományt nem ápol a Fiságmente. A legtöbb, amit a helybéliek tesznek, hogy kirándulnak egyet a környéken, esetleg megsütnek pár szelet húst” – mondja György József, Csíkszentgyörgy polgármestere.
A Gyimesekben is a munkáé a főszerep. Gyimesközéplok vezetője, Mihók Péter úgy emlékszik, hogy május elsején, illetve első napjaiban „a veteményezéssel foglalkoztak az asszonyok. Mostanában divat, hogy néhányan kimennek a hegyi kalibákba a barátokkal és ott töltik a majálist.”
A Kászonokban mindenki saját maga dönti el, hogy mit kezd a saját szabadidejével, közös ünneplést ugyanis nem szervez a kászonaltízi önkormányzat. „Két területet is kijelöltünk piknikezésre, az egyiket Sóskútfürdőn, a másikat Kászonfeltíz felső végében. Aki akar, oda is mehet pihenni” – nyilatkozza András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere.
A kozmásiak a közeli Sószékfürdőn jelölték ki a piknikező területet, igaz, közös majálist ők sem szerveznek.
Éljen, május 1-je!
Tusnádfürdő a kevesek egyike, ahol hivatalos keretek között is megülik a munka nemzetközi ünnepét: a kisvárosban az RMDSZ helyi szervezete szervez közös majálist, az érdeklődőket a helyi labdarúgópályára várják. Szerdán a szépvízi községvezetés a közeli Cibre-fürdőre várja a pihenni vágyókat. Borzsován is lesz ünnep, igaz teljesen más jellegű: a helyi római katolikus plébániatemplomban szerdán tartják a Szent József búcsút.
Csíkszeredában az önkormányzat nem szervez közös majálist.
A pikniktörvényről
Az országban a tavaly megszavazott pikniktörvény értelmében mindennemű vadkempingezés és piknikezés tilos, csak az arra kijelölt helyeken szabad. A törvényben foglaltak betartását a környezetőrség munkatársai mellett a rendőrség, csendőrség, a helyi rendőrség és az önkormányzatok kijelölt emberei is büntethetik. Magánszemélyek, ha tüzet raknak, és úgy távoznak, hogy nem oltották el, 2000–5000 lejes bírságot kaphatnak, a kijelölt helyen kívül történő piknikezésért 1000 és 3000 lej között szabható ki büntetés. Jogi személyeknek a szabályszegésért 10-től 50 ezer lejig terjedő bírság jár.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!