Kevés a romló műemléképület Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nincsenek olyan rossz állapotban a csíkszéki műemléképületek – véli Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. Több pozitív példa is született az utóbbi években műemlékek felújítására, Csíkszeredában az önkormányzati tulajdonban lévők nagy részét rendbe is tették már. Kivétel ez alól többek között a Vigadó több mint 100 éves épülete.

Pap Melinda

Barabás Hajnal

2016. január 15., 12:402016. január 15., 12:40

Csíkszeredában nincs sok köztulajdonban levő műemléképület, a jelentősebbeket, mint a Márton Áron Gimnázium, a Mikó-vár, a Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Petőfi utca 39-es szám alatti ifjúsági központ, már szakszerűen felújították – mondta Antal Attila alpolgármester. Szintén felújítás zajlott a Petőfi Sándor utca 59-es szám alatti, illetve a Márton Áron utca 4. szám alatti bérlakásoknál. Hangsúlyozta, az önkormányzat állagmegőrző és sürgősségi javításokat végeztethet a saját költségén, a műemlék-helyreállítási munkálatok ügyvitele azonban igen nehézkes és költséges, csak a dokumentáció összeállítása több évbe telik.

„A régi Vigadó épületének esetében csak a megvalósíthatósági tanulmányig jutottunk, ott szükséges is volt omlásveszélyt elhárító beavatkozásokra az elmúlt években – szeretnénk folytatni a felújítást” – magyarázta az elöljáró. Mint mondta, a Petőfi Sándor sétálóutcára vonatkozóan évekkel ezelőtt állagfelmérést és felújítási javaslatot készíttettek, amit a tulajdonosok rendelkezésére tudnak bocsátani, így segítve a felújítást. Hozzátette ugyanakkor, hogy az adótörvénykönyv lehetőséget ad adókedvezmény megadására, ha városképi szempontból meghatározó épületet valaki szakszerűen felújítja. Erre pozitív példa a Hargita utca elején található, a Szent Kereszt plébániával átellenben lévő épület rendbehozatala. Ugyanakkor az önkormányzatnak lehetősége van többletadóval sújtani azt, aki a felszólítás ellenére sem tesz semmit a műemlék épület szakszerű felújításáért.

Pályázási lehetőség a felújításra

Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője szerint a csíkszéki műemlék épületek nincsenek rossz állapotban, legalábbis az udvarhelyszékiekhez képest. Kiemelte, több pályázási lehetőség is van ezek feljavítására. Például az országos műemlékvédelmi program keretében nyújthatnak rá támogatást, így újulhatott meg többek között a csíkkarcfalvi vártemplom. Másrészt a Norvég Alaphoz és Hargita Megye Tanácsához is lehet pályázatot benyújtani műemlék-helyreállításra. Nem volt pontos kimutatása arról, hogy mennyi csíkszéki műemlék épület van egyházi-, magán-, illetve önkormányzati tulajdonban, azonban úgy látja, hogy azokat az ingatlanokat hanyagolták el a leginkább, amelyeknek több örököse van. Ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy akadtak olyan esetek, amikor nem megfelelően restauráltak egy műemléket. Példaként a csíkrákosi templom felújítását említette. „Magyarországi tervezők voltak, akik nem vették figyelembe a felcsíki klímát, merthogy sokat számít, milyen anyagból van a vakolat. Az északi oldalán most mállik le a vakolat” – részletezte. Az intézmény bírságolhat is, de az utóbbi két évben erre nem került sor csíkszéki műemlék épületek esetében.

Engedélyek szükségesek

A műemlék épületek tulajdonosai a Hargita Megyei Kulturális Igazgatósághoz kell forduljanak engedélyért, amennyiben felújítást szeretnének. Ehhez be kell mutassanak többek között egy műszaki dokumentációt, urbanisztikai bizonylatot és helyszínrajzot – sorolta az intézmény vezetője. Hozzátette: amennyiben B kategóriás műemlékről van szó, akkor a brassói területi műemlékvédelmi bizottság jóvá kell ezt hagyja, ha A kategóriás, akkor a kulturális minisztérium engedélyezése szükséges. Ha az épület műemlékövezetben van, akkor az épületen ejtett beavatkozásokhoz, legyen szó akár tetőcseréről, akár külső festésről, akkor is szükséges az intézmény engedélye, ha az nem műemlék épület. Bakos magyarázata szerint erre azért van szükség, hogy például egy műemlék közelében ne fessenek egy házat pirosra, vagy ne rontsák el a műemléknek számító faluképet. „Sajnos vannak erre negatív példák is” – tette hozzá.

Műemlékvédelmi stratégia

A Hargita megyei önkormányzati képviselők tavaly februárban fogadták el a megye műemlékvédelmi stratégiáját, amely a 2013–2023-as időszakra vetíti elő a műemlékek megőrzésének, fenntartásának és helyreállításának mikéntjét. Tövissi Zsolt, a műemlékvédelmi stratégia összeállítója akkori nyilatkozata szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák. Hargita megyében egyébként 740 műemléket tartanak nyilván, amelyeknek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. A megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték. A műemlékek listáját a kulturális minisztérium honlapján, a cultura.ro oldalon lehet megtekinteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés