Felnőttek a kamaszkorról

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A kamaszkorra jellemző problémákról beszélnek a tizedik alkalommal megszervezett Együtt a fogyatékkal élőkért című konferencián Csíkszeredában. A pénteken megkezdődött és szombaton is tartó szakmai fórumon helyi és külföldi előadók adják át tapasztalataikat, szakmai tudásukat a résztvevőknek, mindarról, ami a fogyatékkal élő kamaszokkal való munkát, együttélést jelenti.

Barabás Hajnal

2016. szeptember 23., 23:002016. szeptember 23., 23:00

A kétnapos jubiláló rendezvényt a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában tartják. A megnyitón Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója elmondta, a konferencia tematikáját igyekeztek multidiszciplináris módon megközelíteni: pszichológiai, gyógypedagógiai, nevelési szempontokat vettek figyelembe, ugyanakkor hétköznapi családi történeteket is.

„Egyediségét a rendezvénynek az adja, hogy nagyon életközeli, hiszen olyan bemutatásokat tartanak, amelyek nem könyvekből táplálkoznak, hanem az élet szülte konkrét munkához kapcsolhatók, és azt hiszem, ezért van ekkora sikere ennek a konferenciának” – mondta.

Burus Siklódi Botond, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója házigazdaként szólt a jelenlévőkhöz. „Szeretném hangsúlyozni az egyik legfontosabb szavunkat, azt, hogy: együtt. Hiszen nem lehet elérni sikereket, ha azok az összetevők, amelyek meghatározzák ezt az együttlétet, mint amilyen a szervezés, az együttgondolkodás, azok nem teljesülnek” – fogalmazott. Ehhez kapcsolódóan Nagy Szilárd, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke bizakodva jelentette ki, hogy lesz tizenegyedik „együttgondolkodás” is, hiszen ennek a konferenciának van létjogosultsága.

A konferencia első előadását Kádár Enikő csíkszeredai pszichológus, a Csíki Hírlap munkatársa tartotta Gátlásosság kamaszkorban címmel, mintegy általános bevezetőként a szakmai fórum tematikájához, hiszen a fogyatékkal élők a kamaszkorban ugyanúgy átmennek azokon a testi változásokon, amelyeken egészséges társaik, és ugyanolyan kamaszok lehetnek, mint bárki más.

„Az első részben röviden bemutattam a serdülőkor jellegzetességét, folyamatát, átalakulási szakaszait a kortársakkal, a családdal, valamint a saját testében, utána arról beszéltem, hogy a tinédzsernek milyen gátlásai vannak, ezeknek melyek a tünetei, mennyire nehéz és mi az, ami segítheti őket” – foglalta össze előadása lényegét a szakember.

A konferenciát a Gyulafehérvári Caritas, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza szervezi a segítő szakmában dolgozó civil szervezetek munkatársai, szakemberek, szülők és fogyatékkal élők számára. A cél az, hogy közösen találjanak megfelelő módszereket a fogyatékkal élő gyermekek nevelésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés