Sport- és kulturális rendezvényekkel, valamint koncertekkel és táncbemutatókkal várják az érdeklődőket a kedden kezdődő és szerda estig tartó Csíkszentdomokosi Falunapokra.
2012. augusztus 06., 16:582012. augusztus 06., 16:58
2012. augusztus 06., 21:352012. augusztus 06., 21:35
A község hagyományőrző és közösségépítő ünnepségsorozata délután hat órától a sportpályán veszi kezdetét, ahol a helybéli futballcsapat mérkőzik meg Gyergyószárhegy együttesével, majd este nyolc órától szabadtéri bálra kerül sor Bodó Balázs és zenekara kíséretében.
Szerda délután a Községháza tanácsterme ad otthont a Székelyföld című kulturális folyóirat augusztusi, Csíkszentdomokossal kapcsolatos írásokat tartalmazó számának bemutatójára, azt követően, négy órától a csíkszentdomokosi és csíkkarcfalvi gyermek fúvószenekar előadását tekintheti meg a közönség. A fúvósok után az Elevenek, valamint a Szentegyházi Hüpürcs Ifjúsági Néptáncegyüttes lépnek színpadra, a táncelőadások sorozatát a Real Dance latin-amerikai produkcióval zárja. A község önkormányzata által szervezett és támogatott falunapok Román Hunor és zenekarának népzenei koncertjével és szabadtéri bállal érnek véget.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
szóljon hozzá!