
Fotó: Iochom Zsolt
Egyedülálló lehetőséget kínál a megye középiskolásainak a Légy a megye vezetője egy napra! című program, melynek megnyitóját a héten tartották Csíkszeredában.
2015. február 25., 13:472015. február 25., 13:47
A megyei önkormányzat – partnerségben a megyei sport- és ifjúsági igazgatósággal, a megyei magyar diáktanáccsal, valamint a tanfelügyelőséggel – idén immár másodszor rendezi meg ezt a programot, amely lehetőséget teremt arra, hogy a diákok bekapcsolódjanak a megyei és helyi közintézmények munkájába. Mint elhangzott, a megyei tanács diákelnökének megválasztása a következő alapvető lépésekből áll: az első szakaszban a megye minden iskolája választ egy tanácsost, aki a továbbiakban az iskola ügyeit fogja képviselni ezen a versenyen. Ezek a tanácsosok már alanyi jogon tagjai a diákok megyei tanácsának.
A második szakaszban a megye öt nagyobb városának (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely), illetve környékének diáktanácsosai indítanak egy-egy jelöltet a megyeitanács-elnöki szerep betöltésére. Az öt jelölt közül kerül ki majd a végén a diák megyeitanács-elnök, aki közösen a diákok megyei tanácsával átveszi a megye vezetését egy napra, majd konzultációs szereppel részt vesznek az ifjúságot érintő döntések elfogadásában. A 2. Légy a megye vezetője egy napra! elnevezésű program tulajdonképpen arra törekszik, hogy játékos jelleggel kicsiben modellezze a megyeitanács-elnöki székig vezető utat – tájékoztat közleményben a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!