
Fotó: Veres Nándor
Rászoruló gyerekeknek gyűjtöttünk tanszercsomagokat a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro szerkesztőségében. A felhívásunk megjelenésétől számított két hét alatt több mint kétszáz darab füzetet, kilenc táskát és más különböző tanszereket hoztak be olvasóink. A tanszercsomagokat az elmúlt napokban juttattuk el a családokhoz.
2016. szeptember 27., 11:532016. szeptember 27., 11:53
2016. szeptember 27., 11:542016. szeptember 27., 11:54
Civil kezdeményezéshez csatlakozott a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro, az iskolakezdést megelőző időszakban ugyanis egy csíkszeredai édesanya felajánlotta, hogy tanszercsomaggal segít egy rászoruló gyereket. A közösségi oldalon tett bejegyzése nyomán többen is jelezték, hogy ismernek olyan családokat, ahol nem tudják megvásárolni a szükséges tanszereket, és hogy segítenének egy-egy füzettel, táskával.
A felhívásunk után a szerkesztőségünkbe is folyamatosan hozták be a szegényebb körülmények között élő gyerekeknek a tanszereket, és egyre csak gyűltek a színes ceruzák, különböző füzetek, táskák. Egy fiatal pár négy darab új táskát hozott, kettőben teljes tanfelszereléssel, volt, hogy nyugdíjas nő érkezett húsz darab füzettel és írószerekkel, mint mondta, hála istennek az unokáinak van, és mivel épp megkapta a nyugdíját, gondolta, hátha jól jön még valahol az a néhány füzet. Volt, aki színes ceruzákat hozott, mondván, hogy neki úgy sincs már szüksége rá, és használja olyan, akinek tényleg kell, de hoztak teljesen felszerelt tolltartókat, vonalzókat, füzetborítókat, radírokat, ceruzahegyezőket és minden olyasmit, amire egy iskolás gyereknek szüksége lehet.
Az adományokat összesítettük, eszerint 206 darab füzetet, 9 iskolatáskát, 24 füzetborítót, 10 tolltartót – ebből 6 teljesen felszerelt –, 9 vonalzót, 10 doboz színes ceruzát, 8 szett graffitceruzát, 6 szett kariókát, több filctollat, 1 műanyag Románia-térképsablont, 2 ollót, 11 radírt, 10 ceruzahegyezőt, 5 doboz vízfestéket, 3 doboz temperát, 3 doboz zsírkrétát, továbbá ecseteket és gyurmákat hoztak olvasóink. Egy hölgy 100 lejt, a csíksomlyói ferences szerzetesek pedig 250 lejt küldtek – ezekre az összegekre táskát és egyéb tanszereket vásároltunk.
A felhívásunkban arra is kértük olvasóinkat, hogy amennyiben ismernek olyan családot, ahol szükség lenne tanszerekre, jelezzék nekünk. Így nyolc családról érkeztek információk, hogy sokat segítene nekik néhány tanszer. Felvettük velük a kapcsolatot, és húsz gyereknek állítottunk össze csomagot.
Csíkcsicsóban a Minus családhoz – egy negyedikes fiúnak és egy másodikos kislánynak – vittünk csomagot. A szerény körülmények között élő család nem volt otthon, a gyerekek iskolában, óvodában voltak, a szülők már elmentek dolgozni. Az édesanya komaasszonya, Szőcs Annamária vette át a csomagot, és köszönte meg a nevükben is. Mint mondta, jól jött az adomány.
Csíkszentimrére a Ravasz családhoz vittünk tanszereket, a hatgyermekes családnál az édesapa meghalt, az édesanya beteg, a családban egyetlen kereső személy van. Itt is szükség volt az adományra.
Csíkmindszenten a Silló családban egy harmadik osztályos, egy hetedikes és egy nyolcadikos gyerek van, az édesanya évekkel ezelőtt elhagyta a családot, az édesapa neveli a három gyermeket. Állatokat tartanak, szép, rendezett udvarra léptünk be. Az édesapát és a legkisebb kislányt találtuk otthon, kérdésünkre, hogy mi a kedvenc tantárgya, azt válaszolta, a román, de azért szívesebben foglalkozik otthon az állatokkal.
A hétgyermekes csíkszeredai András családnál is nagy volt az öröm, amikor betoppantunk a tanszercsomagokkal, ide két negyedikes fiúnak, egy elsős és egy előkészítő osztályos fiúcskának vittünk tanszereket.
Öt testvért találtunk otthon Csibában, amikor a Szennyes családhoz kilátogattunk, a szülők épp munkában voltak. A két nagyobbik testvér – tizenegyedikes és kilencedikes – akkor érkezett haza az iskolából, a kisebbek – negyedik, második és előkészítő osztályos – az ablakon keresztül kukucskáltak ki a házból. Nagy örömmel vették át a csomagokat, pakoltunk nekik bőven füzetet, írószereket, táskát.
A csobotfalvi Bilibók családban is szívesen és meglepetten fogadtak, egy hetedikes kislányuk van, ő még iskolában volt. A szülők elmondták, mindig biztatják a lányukat, hogy tanuljon, és hogy jól jött a tanszercsomag, amit vittünk.
Két gyimesközéploki családról is tudomásunk volt, hogy szükségük lenne tanszerekre. A kápolnapataki Tankó családban hat gyerek van – egy hetedik osztályos, egy hatodikos, egy negyedikes és egy másodikos, valamint két óvodás –, oda is betoppantunk egy-egy csomaggal. „Ez egy nagyon jó segítség a gyermekeknek. Látszik rajtuk is, hogy örülnek. Köszönjük szépen!” – hálálkodott Magdolna, az édesanya.
Szintén Kápolnapatakán az Antal családot is felkerestük. Itt egy hetedikes és egy másodikos kislány, valamint egy nagycsoportos fiúcska van a családban. „Hatalmas segítség ez egy ekkora családnak, főleg, hogy csak munkanélküli segélyünk van, és édesanyám is ágybanfekvő beteg. Nagyon jól jött az adomány, mert nehéz 2–3 gyereket iskolába indítani. Köszönjük szépen!” – köszönte meg Mária, a családanya.
Szerkesztőségünk a családok nevében is köszöni mindazoknak, akik jó szívvel és nagy lelkesedéssel hoztak be tanszereket azért, hogy megkönnyítsék a rászoruló gyerekek tanulását, érvényesülését.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!