
Fotó: Veres Nándor
Nincs hír az ingyenes influenza elleni védőoltásokról. Bár a megbetegedések száma nem magas, az előző években ebben az időszakban már elkezdődött a védőoltások beadása. A gyógyszertárakban kapható a vakcina, akinek van rá pénze és be szeretné adatni, megvásárolhatja.
2013. november 19., 16:262013. november 19., 16:26
2013. november 19., 17:502013. november 19., 17:50
Az egészségügyi minisztérium korábban azt közölte, nem indították még el az influenza elleni védőoltási kampányt, mert kevés és földrajzilag kevéssé elterjedt megbetegedést észleltek. A tárca közleményében akkor azt írták, hatszázezer adag védőoltást biztosítanak a háziorvosoknak, amikor elkezdődik a védőoltási kampány, a vakcinát pedig forgalmazóktól szerzik be, amelyekkel tárgyalásban állnak. További négyszázezer adag védőoltást december végéig kíván beszerezni a Cantacuzino Intézettől a szaktárca. Az alig néhány soros közleményből nem derült ki, hogy rendelkezésére áll-e már a minisztériumnak az oltóanyag, megvásárolta-e már azt a forgalmazóktól. Mivel egyes információk alapján a népegészségügyi igazgatóság munkatársai úgy tudták, november 15-én elkezdődik a védőoltási kampány, és ez nem valósult meg, feltételezhető, hogy nincs még meg a szükséges oltóanyag a szaktárcánál.
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője közölte, nincsenek információik arra vonatkozóan, hogy mikor kezdődhet el a védőoltások beadása, illetve hogy mikor kapja meg az általa vezetett intézmény a megyebeli kedvezményezettek számára igényelt ingyenes oltóanyagot. Kérdésünkre az igazgató elmondta, általában november közepén szokták elkezdeni az ingyenes védőoltások beadását a veszélyeztetett csoportok tagjainak a háziorvosok, de ha járványveszély áll fenn, akkor arra is volt példa, hogy már októberben oltottak. Az ingyenes influenza elleni védőoltást, amelyet a népegészségügyi igazgatóságokon keresztül a szaktárca bocsát a háziorvosok rendelkezésére, a 65 év feletti idősek, a krónikus beteg gyerekek és felnőttek, az intézményekben gondozottak, az egészségügyi és karhatalmi dolgozók kapják meg ingyenesen.
Tar Gyöngyi elmondta, javasolják, hogy aki megengedheti magának, és olyan munkakörben dolgozik, ahol sok emberrel találkozik, tehát fokozottabban ki van téve a fertőzésveszélynek, vásárolja meg a védőoltást, és adassa be háziorvosával. A védőoltás kapható a patikákban, érdeklődésünkre két csíkszeredai gyógyszertárban is elmondták, hogy megvásárolható náluk vagy rendelésre beszerzik azt. Mindkét patikában 34 lejbe kerül a vakcina.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!