
Eltávolodik a fiataloktól, ugyanakkor nem ismeri azok valós igényeit a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) – állítja az ifjúsági ernyőszervezet csíkszéki tagszervezetének, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsnak (CSTIT) az elnöksége.
2015. február 22., 20:362015. február 22., 20:36
2015. február 22., 20:432015. február 22., 20:43
A csíki szervezet állásfoglalásában kifejti: az elmúlt 15 éves tevékenységet értékelve kiderült, komoly bázisuk van.
Azonban úgy vélik, meg kell felelni a mai kor elvárásainak, ezért mind területi, mind országos szinten frissítést szorgalmaznak.
A Miért eszköz kell hogy legyen a fiatalok itthon maradásának, itthon való boldogulásának elősegítésében, hangsúlyozza a CSTIT, amely szerint ennek megfelelően az ernyőszervezet jövőbeni tevékenységének elsődleges célja a tagszervezetekkel folytatott folyamatos, hatékony kommunikáció kell hogy legyen.
„Úgy gondoljuk, hogy a Miért kizárólag a tagszervezeteinek az eredményeire támaszkodik, nagyon kevés civil ifjúsági programot szervez a fiataloknak, éppen ezért az országos ifjúsági szervezet eltávolodik a fiataloktól, és nem ismeri a fiatalok valós igényeit” – fogalmaznak a CSTIT vezetői, akik szerint a tisztújítást követően az ernyőszervezetnek országos szinten is hallatnia kellene a fiatalok véleményét, elvárásait.
Korábban a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) fogalmazott meg negatív kritikát a Miértről azt állítva: az ernyőszervezet vezetősége nem folytat érdemi vitát a fiatalokkal a jövőről, csupán az RMDSZ által ígért pozíciók fontosak számukra.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
szóljon hozzá!