Kozán István
2022. február 14., 09:112022. február 14., 09:11
2022. február 14., 09:342022. február 14., 09:34
„Kórházunk nagyon jól teljesít, a kórházban dolgozók jól teljesítenek. Nem a kórház egészére jellemző hiba történt; van egy apró valami, egy tüske: súlyosabban ment el három ember, mint ahogy bejött” – szó szerint ezt tudta kigyöngyözni magából Borboly Csaba, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke pénteken. Bár ezt se tette volna! Ez a két mondat ugyanis
Három ember megvakult a csíkszeredai kórházban – adta hírül a román nyelvű sajtó. Úgy tudjuk, valójában három embernek a fertőzött szemét távolították el. Bárhogy is legyen, súlyos esetről van szó.
Borboly Csaba vigyorogva állt az újságírók elé, mintha őt amúgy a történtek nem is érintenék. A tanácselnök első reakcióként a tőle „elvárt módon” azonnal hárított, amikor így fogalmazott: „Nem voltam tájékoztatva, hogy mi történt. Volt egy közlemény, azt elolvasás nélkül leokéztam. Sajnálom, hogy nem volt megfelelő módon ennek az ügynek a kommunikációja végigvezetve”.
Főleg annak tudatában, hogy egy kisebb hadsereg dolgozik neki – jelentéseket készít, tájékoztat, beszámol, súg –, tehát épp a legfontosabb információt hallgatták el előtte:
Valóban maradandó látásvesztést szenvedett egyik szemére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház három páciense.
Legyen világos: nem hisszük el neki, hogy nem tudott a súlyos esetekről, azt azonban annál inkább láthattuk, hogy rendkívül felkészületlenül érkezett a pénteki sajtótájékoztatóra (a fél Hargita megye láthatta, hiszen élőben közvetítette a sajtótájékoztató egy részét a Facebookon – legalábbis addig, amíg az újságírói kérdések miatt teljesen kellemetlenné nem vált a tájékoztató). Mert ha hallgat a józan eszére, akkor nem a fentebbi mondatokat nyögi ki magából pénteken délben, hanem sokkal inkább más szempontból közelít:
Ezzel a szomorú üggyel nem mellékesen tíz év propagandisztikus – és részben valós – munkája ment tönkre. Igen, tíz esztendő, hiszen
Eddig még akár el is hihette a közvélemény mindezt, mostantól azonban nehéz lesz ezt sulykolni tovább, ha nem történik meg a teljeskörű feltárás és a következtetések levonása.
Lezárult a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság által a csíkszeredai kórház szemészeti osztályán történt tömeges megfertőződés ügyében indított vizsgálat. Az ellenőrzés során egyéni mulasztásokat állapítottak meg.
Borboly Csabának nem volt forgatókönyve egy ilyen esetre. Számára egy másik típusú problémamegoldás körvonalazódik:
Az lesz a lényeg, hogy egyedül ő nem hibás semmiért, sőt!
Kozán István
Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.
Kozán István
Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.
Kozán István
Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.
Kozán István
Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.
Kozán István
A napnál is világosabb, hogy miért olyanok a megyei útjaink, amilyenek: mert Borboly Csaba szerint „legalább tíz évre kell jó utat építeni”.
Kozán István
A hatalommal visszaélés egyik finom és gyakori formája a személyre szabott álláshirdetés. Aki állást keres, tudja, hogy miről van szó.
Székelyhon
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
3 hozzászólás