
A közösség egyesített ereje Isten akaratával társulva csodákra képes, – mondta Péterfi Ágnes unitárius lelkész
Fotó: Bodor Tünde
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
2025. szeptember 08., 17:512025. szeptember 08., 17:51
2025. szeptember 08., 17:532025. szeptember 08., 17:53
A megjelent oktatókat, a városban levő történelmi egyházak képviselőit Péterfi Ágnes unitárius lelkész házigazdaként üdvözölte, és azt hangsúlyozta, hogy
Marosi Tünde, a belvárosi református templom lelkésze elsősorban a diákokért fohászkodott, ugyanakkor a pedagógusokért is, akiknek nagy vállalásaik véghezviteléhez Isten útmutatására és megerősítő szeretetére van szükség.
Ilyés Zsolt plébános a János evangéliumából leírtakra alapozta beszédét: egyik este az apostolok kimentek halászni a tengerre, de semmit nem fogtak, Ám mikor hajnalban Isten megjelent a parton és megmondta nekik, hová vessék ki hálóikat, alig bírták visszahúzni a hálót a sok hallal.
– taglalta szent József templom plébánosa. Tekintettel arra, hogy a 850 sepsiszentgyörgyi magyar pedagógusból mintegy ötvenen voltak jelen, arra biztatta a megjelenteket, hogy
Az Isten segítségében bízó tanárokat, tanítókat és óvónőket Zelenák József evangélikus esperes részesítette egyházi áldásban, illetve kérte számukra a Fennvaló oltalmazó szeretetét.
Fotó: Bodor Tünde
Majd Péter Sándor, a háromszéki RMPSZ tiszteletbeli elnöke, az ökumenikus istentisztelet ötletgazdája lépett a mikrofonhoz és örömét fejezte ki, hogy hétfő reggel a kapu előtt egy felszabadultan nevető gyermektársaságot hallott: ez szerinte a tavaszt idézi meg az őszben. Szerinte most
– utalt az idei tanévkezdés nehéz körülményeire.
Kiss Imre, Kovászna megyei főtanfelügyelő a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos elnöksége nevében üdvözölte a jelenlevőket, akiknek
A magyar pedagógusok összlétszámához képest kevesen jelentek meg az ökumenikus istentiszteleten
Fotó: Bodor Tünde
Mindenkit bátorítva mondta, a magyar közösséghez tartozó pedagógusoknak erős küldetéstudatra és rengeteg többletmunkára, példamutatásra van szüksége, de Isten látja az ő fáradozásaikat. Egyúttal köszönetét fejezte ki kollégáinak, hogy nem adják fel.
Az istentisztelet a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a pedagógusok szeretetvendégségen oszthatták meg egymással aktuális gondjaikat-örömeiket.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
szóljon hozzá!