
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség
Elektronikai hulladék égetéséért bírságoltak meg két személyt a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség környezetvédelmi osztályának munkatársai kedden délután.
2020. december 16., 18:272020. december 16., 18:27
Bejelentés érkezett a helyi rendőrséghez kedden, miszerint sűrű fekete füst száll fel a Szarkakő alatti területen – derül ki az intézmény Facebook-oldalán közzétett bejegyzéséből. A bejelentést követően azonnal a helyszínre siettek, ahol két személy nagy mennyiségű elektronikai hulladékot égetett. A rendőrségi jelentés szerint rézt szerettek volna kinyerni a hulladékégetők, akiket végül 3000 lejre büntettek és felszólították a terület megtisztítására.
„Az elektronikai hulladékok égetése a levegő, a talaj és a víz súlyos szennyezésével jár, ugyanis az égetés során a hulladékban található különböző nehézfémek, valamint mérgező vegyi anyagok felszabadulnak és a környezetbe jutnak” – hívják fel a figyelmet a bejegyzésben, arra kérve a városlakókat, hogy továbbra is jelentsék a hasonló eseteket a 0266–210210-es telefonszámon.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
4 hozzászólás