Hirdetés
Hirdetés

Bénulás után két héttel fordult csak orvoshoz

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Forduljanak időben orvoshoz, ne hanyagolják el egészségi állapotukat, mert a késlekedés csökkenti a kezelés hatékonyságát – figyelmeztetnek a sepsiszentgyörgyi kórház szakemberei. Egy kirívó esetet is ismertetett az egyik orvos. 

Bíró Blanka

2022. május 26., 17:522022. május 26., 17:52

András-Nagy Róbert kórházigazgató kifejtette, a járvány utóhatásaként azt tapasztalják, hogy sokan még mindig ódzkodnak az orvosoktól, halogatják a segítségkérést, és már nagyon súlyos állapotba kerülnek kórházba. Ezt támasztja alá az is, hogy a kórházi bennfekvések átlag időtartama másfél nappal megnövekedett, hiszen a súlyos betegségeket hosszabb idő alatt tudják diagnosztizálni és kezelni, sok esetben szövődmények is kialakulnak.

A sepsiszentgyörgyi kórházban már nincsenek koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált betegek, de a járvány hatása még mindig érződik, összegezte az igazgató, aki szerint jelenleg éppen az a legnagyobb probléma, hogy a páciensek túl későn kerülnek kórházba.

András-Nagy Róbert arra számít, hogy a következő három-négy hónapban még mindig nagy számban jelentkeznek olyan betegek, akiknek állapota a késlekedés miatt súlyosbodott, kialakultak szövődmények, ezek kivizsgálása és kezelése több időbe, több pénzbe kerül, sokkal több gyógyszert kell szedniük, mintha idejében orvoshoz fordulnak. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy kevesebb a betegforgalom a kórházban, ám hosszabb ideig kénytelenek benntartani a pácienseket.

Hirdetés

Forró Csilla neurológus hasonló tapasztalatokról számolt be, elmondása szerint a betegei sokkal súlyosabb állapotba kerülnek kórházba, mint a járvány előtti időszakban. Olyan esettel is találkozott a praxisában, hogy

a beteg lebénult, de csak két hét után fordult orvoshoz. Sokan a koronavírus-fertőzéstől tartva nem jönnek be a kórházba, mások a pandémia következményeként az orvosoktól, a rendszertől tartanak, így amikor már bekerülnek a kórházba már súlyos társbetegségek alakulnak ki, melyeket egyre nehezebb sikeresen kikezelni.

Az orvos szerint, időszakosan el kellene menni a háziorvoshoz, aki eldönti, van-e szükség további kivizsgálásra, szakorvosi konzultációra, és a betegséget még a kialakulás kezdeti szakaszában sikeresen lehet gyógyítani, esetleg kórházi beutalás nélkül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók

Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók
2026. november 01., vasárnap

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval

Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval
2026. november 01., vasárnap

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében
2026. november 01., vasárnap

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére

Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek

Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek
2026. november 01., vasárnap

Miért borulnak fényárba a temetők mindenszentek estéjén?

Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?

Miért borulnak fényárba a temetők mindenszentek estéjén?
2026. október 31., szombat

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Hirdetés