Az első pontokon hamar túljutottak

A székelyudvarhelyi önkormányzat gyorsan efogadta, megszavazta mind a 22 napirendi pontot, majd rátértek azok megvitatására.

Máthé László Ferenc

2010. március 11., 12:492010. március 11., 12:49

2010. április 08., 20:552010. április 08., 20:55

„Jó pár tanulmányt elkészítettünk annak érdekében, hogy különböző munkálatokat el lehessen végezni” – vezette fel a polgármester az első pontot, mely az Éltetőkút–Cserehát részt kötné rá a város esővízrendszerére. A tanácsosok rábólintottak. Tudni kell, hogy a rendes havi ülést – mint mindig – szakbizottsági ülések előzték meg, így számos pontot már aprólékosan kitárgyaltak a tanácsosok.

A második pont a Karéalja-térség elektromos hálózatát bővítené. Ezt is elfogadták. A harmadik pont a II. Rákóczi Ferenc utca kanalizálási hálózatának bővítésére vonatkozik. Ezen is gyorsan túljutott a testület. A négyes ponttal igyekezett a város a Farcádi utca elektromos hálózatát bővíteni. A testület is hasonlóképpen gondolkodik, így pozitívan álltak a témához.

Az ötös pont a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium rehabilitálásáról, modernizálásáról szólt, pontosabban az erre vonatkozó tanulmány elfogadásáról. Úgy tűnik, körvonalazódik a munkálatokhoz szükséges pénz forrása is – mondta Bunta, a testület pedig megszavazta a témát. A polgármester azzal toldotta meg a történetet, hogy készül egy hasonló terv a Tamási Áron Gimnázium épületének felújítására is.

A hatos pont a tömbházak hőrehabilitálására vontakozott. „Évente hat tömbházat tudnának leszigetelni. Úgy értesültem, a kormánynál vannak erre a célra pénzek” – tudatta a polgármester. A beruházás mostani becsült értéke 5 millió lej körüli. Ezt is elfogadta a testület.

A hetes pont a szombatfalvi térség kanalizálásának rendezését célozta meg. 11 millió lejt szánnának erre a célra. Bunta azt emelte ki, hogy a beruházás az árvizek esetén kialakuló állapotokat enyítené. Ezen is gyorsan túljutott az önkormányzat.

A nyolcas pont az Eszterlánc Napközi Otthonnál céloz meg különböző fejlesztéseket. Kérdések, ellenérvek nélkül ezt is elfogadta a testület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés