
Fotó: Pinti Attila
Számos érdekfeszítő tudományos dolgozatot mutattak be a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán az idei Tudományos Diákköri Konferencián, kedden. A plenáris és szekcióülések mellett buli és koncert is szerepel a programban a tudomány sokszínűségének megünneplésére.
2024. május 07., 19:442024. május 07., 19:44
Egy nap. Öt tudományterület. Számtalan kutatás és dolgozat – erről szólt az idei TDK a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A diákok a mérnöki tudományok, humántudományok, neveléstudományok, gazdaságtudományok, valamint a társadalomtudományok területén mutathatták be kutatásaikat – tájékoztatott az egyetem. A program szerint a megnyitót követően, amelyen felszólalt dr. Lázár Ede egyetemi docens, dékán, Asztalos Nándor, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, valamint dr. Máthé István, a Csíkszeredai Tehetséggondozási Bizottság elnöke, előadást tartott Székedi Levente, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. Az Adatműveltség: az adatvezérelt világ kulcskompetenciája című bemutatójának célja volt, hogy az adatműveltség fontosságát hangsúlyozza, melynek elsajátításával tudatosabb és sikeresebb döntéseket hozhatunk. „Az adatműveltség nem csupán a statisztikai fogalmak megértését jelenti, hanem magában foglalja az adatok kritikus értékelését, értelmezését és másokkal való hatékony kommunikációjának képességét is” – fogalmaztak az előadás kivonatában.
A diákok többek között olyan témákban végeztek kutatásokat, mint Csíkszereda város légszennyezettsége, az ivóvizekből izolált antibiotikum-rezisztens baktériumok jellemzése, játék az oktatásban, a gyimesi nők vallásosságának szerepe a konfliktuskezelésben, a szépvízi Szent László-kultusz fejlődéstörténetének médiadiskurzusa, a Hargita megyei éttermek kínálatának felmérése, valamint a pénzügyi műveltségre irányuló PISA felmérés székelyföldi diákok körében.
A tudományos bemutatók után a napot koncert, díjkiosztó, állófogadás és buli színesíti.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!