
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Folyamatosan figyelmezteti a turistákat és a környéken lakókat a Pro Szent Anna Egyesület, hogy ne etessék a medvéket, az útszélen „koldulókat” sem.
2022. július 06., 19:022022. július 06., 19:02
2022. július 07., 11:152022. július 07., 11:15
Dósa Elek Levente, az egyesület elnöke Facebook-bejegyzésben fakadt ki, amiért a Kézdivásárhely és a Szent Anna-tó közötti útvonalon négy-öt medvét etetnek rendszeresen az út mellett. A civil szervezet elnöke úgy fogalmaz, „égbekiáltó és vérlázító az emberek tudatlansága és felelőtlensége”.
Hangsúlyozza, a messzebbről érkező turisták számára sem mentség, hogy nem ismerik a medvehelyzetet, de még súlyosabb, hogy a Kovászna, Hargita, Brassó és Maros megyei gépkocsikból is etetik a medvéket, holott ők tudhatják, hogy ez milyen következményekkel jár. A bejegyzésben Dósa Elek Levente leszögezi,
„Hiába panaszkodunk, hogy a medve bejár a településre, ha rászoktatjuk a könnyen megszerezhető eledelre. Ha a medve egy idő után már nem kapja meg az ételt, amihez hozzászoktatták, elveszi azt magának” – jelentette ki.
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva a természetvédő leszögezte, az emberek sajnálatból etetik a medvéket, vagy azért, hogy fényképet készítsenek vele. Mindkét hozzáállás felelőtlen.
Dósa Elek Levente hangsúlyozta, a medveetetést szigorúan bünteti a törvény. A civil szervezet elnöke attól is tart, hogy az út mentén „kolduló” medvék feljutnak a néhány kilométerre levő Szent Anna-tóhoz, és ott veszélyeztetik a turisták testi épségét. A tó körül is vannak ugyan medvék, de ott figyelnek arra, hogy ne etessék őket, és ne közelítsék meg az embereket.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Már nem csak a véglegesítés előtt álló bértörvény-tervezet miatt nő az elégedetlenség az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hanem a személyzethiány miatt fokozódó leterheltség miatt is. Általános sztrájkra készül az érdekvédelem.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
szóljon hozzá!