A magyar baloldal és a nemzet

nekik pont elég volt az országot legvidámabb barakká zülleszteni, főleg úgy, hogy abban a barakkban ők lehettek a smasszerek.

Ne menjünk messzire, nézzük 1956-ot. 1956-ban a román elvtársak a magyar elvtársak kedvéért gyakorlatilag mindent biztosítottak annak érdekében, hogy kivégezhessék Nagy Imrét. Cserébe a magyar elvtársak elfordították a fejüket, amikor 1958-ban egyfajta leszámolásképpen beolvasztották az utolsó magyar nyelvű magyar tudományegyetemet, lefejezték a magyar értelmiséget, koncepciós perekben ítéltek halálra, súlyos börtönévekre, elnémításra sokakat. Ha mindent összeadunk, arányítva Erdélyben több áldozata volt az 1956-os forradalom utáni megtorlásnak, mint Magyarországon.

Kádár Jánosék megerősítették „a be nem avatkozás politikáját”, baráti szocialista országok nem piszkálták egymás ügyeit, még akkor sem, ha másfélmillió magyar élete volt a tét. Mindannyian a nagy szovjet kommunizmus ügyét szolgálták. Ceaușescu még a szocialista minimumot sem tartotta be, palira vette Kádár Jánost, csicskáztatta, mikor milyen kedve volt.

Kádár János meg duzzogott, rohangált a szovjet óvóbácsihoz panaszkodni, Moszkva viszont magasról tett az egészre, a birodalomnak Ceaușescu hasznosabbnak bizonyult, mint Kádár,

A falurombolás idején, amikor anyaországi magyarok százezrei mozdultak meg, Ceaușescu elvtárs Grósz Károly elvtársat rendelte kurtán-furcsán magához Aradra 1988-ban. Grósz elvtárs magas térdemeléssel ment, látott és vesztett. Rendesen lepofozta a román diktátor, Grósz elvtárs meg fülét-farkát behúzva elsomfordált.

Aztán jött a rendszerváltás, Antall József kimondta a nyilvánvalót, hogy egy magyar miniszterelnök lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke. A magyar baloldal ettől habzó szájú dührohamot kapott, a szocialisták és liberálisok egyként feszítették meg a nemzetben gondolkodni merészelő első szabadon választott államférfit. A liberálisok ekkor jöhettek rá, hogy a demokrácia mégsem annyira jó berendezkedési forma, mert az istenadta nép akarata nem mindig követi az övékét, a plebsz mást mer gondolni a világról, mint amit ők a Nagykörúton belül helyesnek tartanának. Gyorsan össze is bútoroztak a kommunistákkal, a hatalomért feláldozták elveiket, lettek madár formájú kitűző Horn Gyula elvtárs pufajkáján.

1998-ban felcsillant a remény, az első Orbán-kormány nemzeti fordulatot hajtott végre, kezdtük úgy érezni magunkat, mint egy európai középnemzet, ami több országba szétszóratva szülőföldjén, de egy hazát szeret és épít.

Naná, hogy a baloldali hidra nemzetközi segítséggel mindent megtett annak érdekében, hogy még csírájában elfojtsa az ébredező nemzeti érzületet. Még az hiányzott volna az új Moszkvának, hogy a közép-európai nemzetek egyenrangúnak érezzék magukat a fényességes Nyugattal. Örüljenek ezek a kommunista rabigából kiszabadult kopott keletiek, hogy az asztal végén helyet szorítottak nekik, és a Kárpát-medencei tündérkertből begyűjtött terményekből egy kis maradékot visszakaphatnak.

Lettek, és ott folytatták, ahol abbahagyták. Medgyessy Péter elvtárs 2002. december 1-jén koccintott Erdély elrablására a román, valamint „a magyar nemzetiségű román” elvtársakkal a Kempinskyben, majd következett a szégyenteljes népszavazás 2004. december 5-én. Ez sem volt elég nekik: miközben a gyűlölet karmestere, Gyurcsány Ferenc éppen a szakadék szélére hazudta Magyarországot, az ifjú vörösök – hogy legújabb baloldali hősünk epizódszerepét is megemlítsük –, Nyakó és Ujhelyi elvtársak 2008-ban kirohantak Nagyváradra gyűlöletkampányra okítani az erdélyi magyarokat.

Hál’ Istennek jött 2010, a magyar baloldalt a választópolgárok háromszor KO-zták, háromszor kétharmaddal tették egyértelművé, mi a kívánatos irány: előre, nem hátra. 

A magyar baloldal semmiből sem tanult. Szerencsére gyengült. A baloldal devolúciója – Bayer Zsolt találó megfogalmazásában – így néz ki: MSZMP – MSZP – MZP.

Az MSZMP „nem avatkozott be”, az MSZP a külhoni magyarok ellen hergelt, MZP „migránsszámlálóval” tartja számon a Magyarországon dolgozó külhoniakat is. Ugyanaz az üzenet, mint 2004-ben és bármikor, amikor a baloldal volt hatalmon. Nem nagyon kell több bizonyíték:

Itt tartunk most. Illetve még annyi történt, hogy mára Ujhelyiből újhülye lett, a woke-progresszió magyar hangja, a mi pénzünkön súlyos euróezrekért árulja Brüsszelben a hazát. A külcsín európai, a belbecs ugyanaz. Amint legutóbbi kirohanásából is kiderült: ezek ugyanazok.

A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója

Borítókép: Márky-Zay Péter Facebook-oldala