
Ebben az épületben működik a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló
Fotó: Tuchiluș Alex
Nem maradnak magukra kiszolgáltatottságukban a székelyföldi hajléktalanok, a régió minden városában felkészülten várják őket a hajléktalanszállók, nemcsak meleg szállással, hanem meleg étellel is.
2026. január 10., 13:562026. január 10., 13:56
Sepsiszentgyörgyön a Máltai Szeretetszolgálat működteti a hajléktalanszállót, ahol jó helyzetben vannak a kedvezményezettek, hiszen
Nappali melegedésre is lehetőség van, de ahogy a menedékhely vezetője, Székely Róbert fogalmazott, nem a luxus és a kényelem a cél, hanem a biztonság és a túlélés.
A menedékhelyet az egyik leghidegebb éjszakán 30-an vették igénybe, 24 férfi és 6 nő, de akár 40 főt is be tudnának fogadni: a fennmaradó helyek a „krízisszobák”, ahová az átutazókat, az utcán találtakat hozzák be, ők azért kerülnek elkülönítőbe, mert nem tudni, hogy van-e valamilyen fertőző betegségük – magyarázta a hajléktalanszálló vezetője.
A segélyszervezetnek tudomása van egy olyan középkorú hajléktalan nőről, akinek bár családja van, de az utcán hányódik, szellemi sérültként sincs gondozója. Fogyatékossága okán nem is érti meg, hogy lehetősége lenne bevonulni a hajléktalanszállóra.
– magyarázta Székely Róbert. Mint részletezte: volt rá eset, hogy az ellátott megütötte a személyzet egy tagját, vagy a bentlévők egymással verekedtek össze, így már kitiltásra, a helyi rendőrség kihívására is sor került, tudtuk meg.
Fotó: Csató Andrea
Székelyudvarhelyen a Híd az égen Egyesület által működtetett intézményben 14 férőhely áll a hajléktalanok rendelkezésére, így a leghidegebb éjszakák fenyegetésétől sem kell tartaniuk az utca embereinek.
„Négy hálószobában – melyek közül egy a nőknek van fenntartva – 12 helyünk van állandó jelleggel, szükség esetén további két matracon tudunk hálóhelyet biztosítani az igénylőknek, de eddig még nem volt ilyen kritikus helyzet” – tudtuk meg a menhely vezetőjétől, Farkas Rékától. A hat alkalmazottal működő egységben
Jelenleg 9 férfi és 3 nő veszi igénybe a szálláslehetőséget. Nyilvánvalóan itt is vannak szabályok, amelyeket betartani kötelessége az igénylőknek: többek közt józanon kell érkezni és tisztálkodni kell.
Csíkszeredában az önkormányzat által működtetett szálláson 3 nő és 14 férfi tartózkodik állandó lakóként. Az igénylők közül 6 szociális támogatott, 3 szellemi fogyatékkal élő, 8 nyugdíjas személy – tudtuk meg Sógor Enikő alpolgármestertől. Van egy gyimesi illetőségű személy, akit hazaküldtek, mert nem helybeli, de visszajött, és
– nyilvánvalóan őket is kötelesség befogadni a legfagyosabb éjszakákon.
Az alpolgármester azt is elmondta, folyamatban van a műszaki terv kidolgozása a Gyermek sétány 9-es tömbházának a felújítására, ahol majd az új standardoknak megfelelően lehet kialakítani a hajléktalanszállót: ha az önkormányzaton múlik, és a szükséges engedélyek időben megjönnek, ez már idén megtörténhet.
Fotó: Haáz Vince
Gyergyószentmiklóson az Ora International Alapítvány által fenntartott intézmény szolgáltatásait 15 férfi és 2 nő veszi igénybe – szinte állandóan:
Jellemzően a férfiak azok, akik kevésbé tudnak talpra állni egy válás után, aztán az alkohol újabb mélységbe taszítja őket – magyarázta Jeszenszky Teréz, a keresztény szellemiségű intézmény vezetője. A bentlakók mindegyikének eléggé gyenge az egészségi állapota, és koruk sem engedi meg, hogy dolgozzanak:
A legfiatalabb 58 éves, pszichiátriai nyilvántartott beteg, akit kiforgattak a lakásából, nem volt hova mennie, a rendszeres gyógyszerszedéssel és a szabályok betartásával itt ellehet, mert más intézmény amúgy sem tudja befogadni. Itt étkeztetésben és orvosi ellátásban is részesülnek az ellátottak.
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen a 100 férőhelyes, külön férfi és női részleggel rendelkező hajléktalanszállón jelenleg 45-en tartózkodnak. A létesítményt fenntartó önkormányzat felhívással fordult a lakók felé, hogy
Úgy tűnik, hogy a szociális ellátásnak ez a területe jól működik a Székelyföldön, a legszűkebben vett segítségen túl felebaráti, emberi támogatásban, tanácsadásban is részesülnek azok, akiknél még nem áttörhetetlen az alkohol vagy a szellemi állapot által felállított sorompó, hiszen segíteni is csak azon lehet, aki el tudja fogadni a felé nyújtott kezet.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!